3.fejezet-Our world has been turned upside down... Avagy amikor mindenki megőrült...

Sziasztok, Szent Margit gimisek!:)

Pünkösdi meglepetésként itt a harmadik rész.. Kérlek véleményt hagyjatok magatok után.

3.fejezet

Our world has been turned upside down

Avagy amikor mindenki megőrült...



-Mi történt?-kérdeztem összehúzott szemekkel hol az egyik, hol a másik fiúra nézve. Egyszerűen nem értettem mit szeretnének.

-Hát tudod... Nekünk van egy bandánk-kezdte Andris, miközben megvakarta a tarkóját.-És...

-Kicsit kutakodtunk a Facebookodon-vágott közbe Bálint, mint akit nagyon untatna ez a beszélgetést, láttam rajta, hogy legszívesebben menekülne innen.-Láttuk, hogy szoktál énekelni, beszéltünk néhány ismerősünkkel, akik felvételt is tudtak mutatni rólad, amit meg is mutattunk a bandatagoknak, és úgy döntöttünk megkérünk téged, hogy lenne-e kedved a mi bandánkban énekelni? Kell nekünk egy énekesnő és a srácok téged akarnak. Persze azt is üzenik, hogy nem muszáj... blablabla... Majd ha igent mondasz mindenbe beavatunk, de legyen annyi elég, hogy mindenfajta zenét játszunk. Na igent mondasz vagy sem?-mondta unottan.

Nos, nagyon gyorsan végighadarta, ezért nem nagyon tudtam értelmezni azt, amit mondott. De egy biztos volt, fel akarnak venni a bandájukba, akiket szinte nem is ismerek. Annyit értettem ebből az egészből halandzsából, hogy ők ketten benne vannak ebbe a bandába, és hogy minden fajta zenét játszanak. Gondoltátok volna, hogy majd pont Andris akar pont engem a bandájuk énekesnőjének? Egy hónapja még csak álmodoztam arról, hogy ő szólítson meg engem és most itt vagyok egy feltett kérdéssel együtt, amire nem tudom mi lenne a helyes válasz.

Akkor állítsunk fel pró és kontra listát. Pró: jó lenne együtt zenélni más emberekkel, jó lenne, ha még több fellépésem lenne és jó lenne, ha bekerülnék a bandába, mert ezáltal Andris közelében lehetnék. Kontra: ezzel az idegesítő Bálinttal kellene eltöltenem elég sok időt és nem sok időm maradna a tanulásra.

-Hmm... Tudod nekem nagyon bejött a hangod-fordult felém Andris, mire az én szívem kihagyott egy ütemet. Arcán lusta vigyor terült, ami teljesen levett engem a lábamról. Hát ennek a pasinak sosem tudnék nemet mondani.

-Rendben. Átgondolom még, de először szeretnék megnézni egy zenekari próbát, ha lehetséges. Nem akarok elsőre igent mondani erre, ha megértitek.

-Hát persze, Hercegnő-vigyorgott rám gúnyosan Bálint. Magamban fortyogtam a dühtől, de ki nem tette volna ezt. Most ha helyembe letettek volna, ti is legszívesebben leordítottátok volna a fejét? Mert én legszívesebben ezt tettem volna, plusz egy jó nagy pofont kapott volna még hozzá.-Annyi gondolkodási időt kapsz, amennyit szeretnél.

Andris rám kacsintott, majd felállt mellőlem és elsétált a korlátig, odaállt egy lány mellé és vállára tette a kezét, aztán maga mellé helyezte, miután a lány megfordult és észrevette. A lány nagyon csinos volt, bár a smink kellőképpen erős volt rajta, és az én ízlésemnek már túl sok volt. Fekete, hosszú haja volt, ami leért egészen a derekáig és egy nagyon rövid fekete szoknyát viselt, amibe beletűrte a blúza derekát. Ezt az összeállítást pedig a kb. 15 cm-es magassarkúval koronázta meg. Kissé szomorkásan fordultam vissza Bálinthoz, aki még mindig ott ült velem szemben. És engem figyelt, olyan volt, mintha tanulmányozott volna.

Kissé előre hajoltam, mintha valami bizalmasat mondanék neki.

-Remélem, nem csak szivatattok ezzel a meghívással. Tudod már régóta kerestem egy bandát, de senki nem volt olyan, akikkel együtt akartam zenélni. Ti vagytok az utolsó reményeim-motyogtam, majd felálltam és elindultam a terem felé.-Jaj, várj még egy pillanat-fordultam vissza. A válla fölött rám pillantott.-Remélem azért nem valami egyforma ruhaszerkótok van.

-Nyugi-röhögött fel.-Jól fogunk kinézni. Pontosabban tudom, hogy téged csak az érdekel, hogy én nézzek ki jól-bólogatott.

-Ó, én teljesen nyugodt vagyok-mondtam tetettet higgadtsággal.-Meg nagyon kíváncsi.

-Mindig jól nézek ki-mosolygott rám gúnyosan.

-Ja, persze arra meg már régen rájöttem, hogy mindig is egoista vagy-nevettem fel.

-Meg jóképű-öltötte rám a nyelvét, mint egy kisgyerek.

-Persze, hidd csak ezt. Majd írj mikor lesz próba. Addig is viszlát, Kerekes!

Ezután beszaladtam a terembe.

A következő szünetben Vivi, és én a szokásos padunknál ültünk az iskola folyosón. Az irodalom óra előtti percek számunkra mindig így teltek, kivéve akkor, amikor ofő dolgozataitól félve magoltuk az utolsó szavakat, és átolvastuk a nagyobb költők verseit. Most nem készültünk dolgozatra, így minden téma felhozódott, ami csak lehetett. Alvás, fáradtság, futás, tanulás, smink, éneklés, filmek, Andrisék ajánlata, filmek, lányos dolgok és persze természetesen a fiúk. Kissé elsápadtam, amikor Vivi megemlítette a fiúkat, hiszen előző nap este valamit megtudtam Leviről, amit eddig még nem mondtam el neki.

Viszont jobb, ha tőlem tudja meg, mielőtt még valakivel meglátja. Így megköszörültem a torkomat és elkezdtem.

-Khmm... Nem akarom elrontani a kedved...-motyogtam halkan, mire rám nézett és kérdő pillantásától szinte megremegtem.-Na jó, ne légy ideges, de tegnap beszéltem egy ismerősömmel, aki ismeri Marost, és azt mondta, hogy Maros meg a barátnője tegnap előtt szakítottak egymással. És az oka ennek a botrányos szakításnak az volt, hogy Maros egy másik lánnyal akar együtt lenni, pontosabban egy kilencedikessel.

Vivi elfehéredett és akaratlanul is megijedtem. Megfogtam a karját, hogy nehogy még jobban felidegesítse magát ezen. Vivi szerelmes Levibe, és teljesen összetöri a szívét az az idióta, pedig megérdemelné azt, hogy boldog legyen. Sokat támogatott engem és megérdemli azt, hogy boldog jövő várjon rá.

-Szeretnéd, hogy lecsapjam a fűzővel? Megteszem, ha szeretnéd. Megérdemli, hogy az érte ejtett könnyeid miatt bűnhődjön a kórházban-bólintottam magabiztosan, mire elnevette magát, de ez nem az igazi nevetése volt, hanem kihallatszott a keserűség.-Az a szemétláda eddig sem érdemelte meg azt, hogy elsírd magad miatta.

Miközben én Vivit vigasztaltam, láttam, ahogy Sarah az osztálytermünk ajtajából vadul integet nekem. Összehúztam a szemöldököm és kérdőn pillantottam rá, de ő továbbra is csak azt tátogta nekem, hogy menjek oda. Értetlenül álltam fel az asztaltól. Közben Eliza is megérkezett és leült Vivi mellé.

-Figyelj Vivi, mindjárt jövök, addig is légy erős-suttogtam neki egy halvány mosoly kíséretében odasiettem Sarah-hoz. A hátam mögött hallottam, ahogy Liza Vivit faggatja a történtekről.-Mi történt?-kérdeztem idegesen az ajtóban álló barátnőmtől, aki megfogta a karom, és finoman belökött a terembe. Hogy ki volt ott? Maros Levi ült az asztalunk tetején farmerben és egyszerű világoskék pólóban. A teremben rajta, rajtam és Sarah kívül senki nem volt, de már ki volt készítve minden humán tagozatos osztálytársam felszerelése.

Sarah becsukta mögöttünk az ajtót, mire Levi felemelte a fejét és elém állt. Idegesen pillantottam rá, dühös voltam arra a személyre, aki miatt a barátnőm romokban hever. Maros Levente tartózkodó mosollyal, idegesen tördelte a kezét. Egy olyan kisfiúra hasonlított, aki éppen most akarja bevallani az anyukájának, hogy egyest kapott. Kissé mulatságosnak tűnt ez az egész helyzet, de igazából megsajnáltam a srácot. Egy pillanatra. Aztán a haragom újból előjött, amikor rájöttem ki ül kint a folyosón nem tudva semmit erről a jelenetről.

-Mit akarsz?-vágtam hozzá morogva.-Mit keresel itt?

-Beszélni akarok veled-mondta halkan.

-Miről?-kérdeztem vissza idegesen.

-Viviről-ejtette ki azt a nevet, amire eddig vártam. Sarah-ra pillantottam, aki biccentett felém, hogy beszéljek vele. Hát rendben.

-Legyen. Pontosan miről akarsz beszélni?

-El akarom hívni randizni, de nem tudom, hogy hova kellene elvinnem.

Á, akkor Levi Vivivel akar együtt lenni? Nos, akkor most kioktatom egy kissé a srácot.

-Mi lenne, ha csak odamennél és csak elmennétek sétálni?-dobtam fel azt az ötletet, ami a legegyszerűbb volt.-Na ide figyelj, Vivi ki nem állhatja a felhajtást, sosem akarna valami nagy dolgot csinálni egy randin. Egy egyszerű séta vagy mozi neki teljesen megfelel. Szereti, ha egy fiú kimutatja azt, amit érez. Mi lenne ha simán odamennél hozzá? De csakis akkor tedd, ha a szándékaid nagyon komolyak. Ő törékeny lány, nagyon könnyen meg tudják őt bántani, és nem vágyik egy olyan kapcsolatra, amiben sikeresen tönkre teszi az életét egy srác. Komolyak a szándékaid?

-Igen.

-Vele akarsz járni?-kérdeztem idegesen.

-Igen-bólintott határozottan.

-Akkor húzzál kifelé és hívd el randizni-kiáltottam rá dühösen.

Ezek után Maros elmosolyodott, és kirohant a teremből, majdnem fellökve ezzel a befelé igyekező Petrát és Biát, akik meglepetten hőköltek hátra a kifelé siető fiú láttán, majd kérdőn kiáltottak utánam, amikor kisiettem a folyosóra. Vivi még mindig háttal ült az osztálytermünknek, így nem láthatta, hogy Levi felé közeledik. Liza meghökkenve pillantott először Marosra, aztán rám.

A fiú Vivi háta mögé ért és leguggolt. Barátnőm ebből nem vett észre semmit, folyamatosan Lizát kérdezte, hogy mi baj történt, hogy ennyire ideges. Eközben mi távolról figyeltük a jelenetet.

Levi a homlokát barátnőm hátának támasztotta, ami szerintem egy nagyon cuki gesztus volt, de egyben meglepő és számomra egyáltalán nem meggyőző. Vivi teljesen lefagyott, meg sem bírt volna mozdulni, még akkor sem, amikor a mögötte guggoló fiú hirtelen leült mellé a padra. Alig pár centire voltak egymástól és Levi folyamatosan beszélt a barátnőmhöz, miközben kissé óvatos mosoly jelent meg az arcán, de Vivi nem mozdult. Csak ült ott, mintha kővé lenne dermedve, és bámult maga elé. Liza sem értette, hogy miről van szó és már mutogatott nekem, hogy menjek oda. Gyors léptekkel ijedten lépdeltem feléjük és akkor már Maros is idegesen pillantott rám.

Leguggoltam a barátnőm mellé és végigsimítottam a karját.

-Vivi-kezdtem.-Jól vagy? Minden rendben? Mondj valamit!-kértem.

Ekkor történt, amire senki nem számított. Vivi felállt, tartózkodó, óvatos mosollyal. Olyan volt, mintha félne attól a szavaktól, amit ki akar mondani, mintha félne attól, hogy kimondja a végső döntését. Mintha félt volna a következményektől. Testtartása is feszült volt, innen tudtam, hogy valami tényleg nincs rendben.

-Jól vagyok-mosolygott rám halványan. Hangja halk volt és remegett. Talán félt volna?-Köszönöm a meghívást Levi, de már túl sokszor estem ugyanazokba a hibákba, most jól akarom csinálni. Harcolj meg értem és az igenért!-mondta majd elköszönt tőlünk, és elsietett be a terembe. Az osztályterem ajtaja becsukódott utána, elzárva előlünk őt. Sarah a korláttól meglepődve pillantott rám, mire én az ajtó felé biccentettem. Bólintott és bement Vivihez.

Tudtam, hogy most egyáltalán nem volt jó ötlet odaküldeni Levit hozzá, de szegény srác arról semmit nem tudott, hogy a barátnőm jelen pillanatban gyűlöli és szereti is. Tudtam, hogy a kétes érzések miatt mondta azt Vivi, amit mondott. Tudtam azt is, hogy én mondtam neki, hogy a srácnak harcolnia kell érte és igazából ilyen szempontból igazam is volt. Levi nem volt ugyan nagy nőcsábász, de a volt barátnőjével nagyon szerették egymást, és ez az érzés nem tűnik el olyan gyorsan. Vivinek vigyáznia kellett arra, hogy Maros össze ne törje a szívét.

Kedvesen rámosolyogtam Levire.

-Sajnálom. Adj neki egy kis időt, míg megszokja ezt-javasoltam neki. A csengő éles rikácsolása miatt, még egy biztató mosolyt küldtem felé. Liza elindult a termük felé, míg én besiettem a többi humánoshoz az irodalom órára.

Vivi a székén ült, és mindenki körül állta, néma könnyek csorogtak le az arcán, amitől csak még összetörtebbnek látszott. Sminkje nem mosódott el, még mindig úgy nézett ki, mint reggel, mégis a könnyek, a kissé vöröses szem miatt láttam, hogy a szíve darabokban hever. Mikor megpillantott, egy újabb könnycsepp vonult végig az arcán. Halványan rámosolyogtam, mire ő felállt és miután a többiek elengedték őt, odajött hozzám és magához ölelt.

Megsimítottam a hátát, hogy megnyugtassam, majd kissé eltoltam magamtól, hogy közöljem vele azt, amit már el kellett volna mondanom azelőtt, hogy Mr. Maros Levente odament volna hozzá.

-Képzeld, beszéltem vele-motyogtam mosolyogva.-És nem tudom, hogy hiszel-e majd nekem, de azt mondta, hogy szeretne veled járni és el akar hívni randizni minden áron. Azt akarja, hogy te legyél a barátnője.

Teljesen döbbent arccal nézett vissza rám. Olyan volt, mintha nem hitt volna a saját szemének és fülének. Pedig kellett volna. Kinyitotta a száját, hogy megkérdezzen valami fontosat, amit tudni akart, de nem sikerült megtudnia ezt a dolgot, hiszen az ajtón besietett a többi lány, amiből tudtuk, hogy ofő megérkezett, hogy megtartsa nekünk az izgalmas irodalom órát.

Az irodalom óra közepén barátnőm egy összehajtogatott írólapot csúsztatott az irodalom füzetem tetejére, míg az ofőnk háttal írt valamit a táblára. Fél szemmel Vivire pillantottam, aki bólintott, hogy nyissam ki. Így tettem. A lap tetején, barátnőm kézírásával állt egy mondat.

V: Igaz, amit mondtál? Tényleg beszéltél vele?

Kétkedő pillantásokkal pillantottam rá egy pillanatra, majd gyorsan leírtam a füzetembe, amit Kovácsné (ofő) felírt a táblára. Utána újból magam elé húztam a kis papírt és leírtam neki a válaszom.

B: Hazudtam én már neked? Levi kedvel téged... Látszik rajta, most már csak várnod kell, de hidd el, harcolni fog az igenért ;)

A lapot újból Vivi elé csúsztattam. Utána nem beszélgettünk többet, de mikor fél szemmel egy pillanatra a mellettem ülő barátnőm felé pillantottam, láttam azt a bűvös és boldog mosolyt, ami miatt tudtam, hogy alig várja már az elkövetkezendő hónapokat és heteket.

Másnap reggel vizsgálatra indultam Budapestre.

A hátam miatt szinte két havonta kellett elmennünk vizsgálatra, hogy minden rendben megy-e. Ilyenkor megnézték mennyire javul a hátam, kell-e a fűzőmön alakítani vagy éppenséggel kell-e új fűzőt készíteni nekem. És persze, ha kell ilyenkor részt veszek különböző vizsgálatokon is. Számomra fontos az, hogy lássam hogyan folyik ez az egész fűzőkészítés, és milyen a fűzővel járó élet. Látni akarom, hogy milyen az, amikor az a fontos, hogy életeket mentsen ez az egyetlen korzett és ne kelljen a műtéthez folyamodniuk az orvosoknak. Évekbe telik az, hogy a gerinc javulni tudjon. Élő példa rá az én hátam. Két éve hordom a korzettet, két éve tornázok folyamatosan és egy-két panaszon kívül semmi bajom nincs vele, sőt tudom, hogy használt, mert az eddig 35 fokos hátam már csak 27-30 fokos. A gyógytornászom szerint már ez is óriási fejlődés, hiszen a gyógyuláshoz vezető út hosszú és fáradtsággal teli.

Reggel nyolcra értünk fel és már be is mentünk a rendelőbe, amikor Liza hívott telefonon. Még jó, hogy rezgőre állítottam. Elnézést kértem apáéktól és gyorsan kimentem telefonálni.

-Szia. Mondd!-szóltam bele a telefonba.

-Szia. Na ugye akkor megcsinálod? Tudod engem kértek meg arra a lányok, hogy ellenőrizzelek-mondta nevetve.

Ja igen. Tegnap este egy közös csetes csoportba arról folyt a beszélgetés, ami Levi és Vivi között történt. (Amúgy Vivi még mindig nem hiszi el azt, ami történt. Tőlem tegnap este legalább hatvanszor kérdezte meg, hogy igaz-e. Az utolsó ilyen kérdezésnél már nevettem.) És a másik ilyen főtémák én és Andris voltunk. A lányok elkezdtek fantáziálgatni arról, hogy mi lenne ha... Na és elindítottak egy szavazást-természetesen le lettem szavazva-hogy ráírjak-e vagy sem. Nos mint mondtam a kb. 9 fő igen válasza az én nem válaszom ellen elég sok. Így az a döntés született, hogy rá kellett írnom, máskülönben Sarah beszél vele.

-Aha, akkor te lettél, akire rá lett bízva ez a fontos feladat-jegyeztem meg mosolyogva.

-Igen. Úgyhogy megírni, aztán SMS-ben értesíteni vagy engem vagy Vivit. Megértetted?

-Igenis-nevettem fel.-De most mennem kell, majd beszélünk, szia.

-Szia.

Egy perccel később már bent ültem és drága barátnőim úgy látszik okosabbak, mint gondoltam, ugyanis addig-addig mondták nekem, hogy meg kell szólítanom, hogy beadtam a derekam és ráírtam Facebookon.

Én: szia:)

Idegesen bámultam öt percenként a telefonom kijelzőjére, de csak nem világított a kis lámpa. Az asztal alatt a lábam idegesen remegett, és örültem neki, hogy rajtunk kívül még alig voltak a váróban, mert már így is nagyon ideges voltam, nem kellett még az is, hogy fokozzák ezt a kényelmetlen érzést. Hmm... Mi lenne, ha csak egy pillanatra kimennék levegőzni, aztán már vissza is jönnék?

Nem, Bella, ülj le a helyedre és maradj nyugton!-parancsoltam magamra, majd letettem az asztalra a telefonomat.

-Fodor Annabella-szólított a nevem a fűzőkészítőm, akit Attilának hívtak. Nagyon kedves férfi volt. Gyorsan felálltam, és anyával az oldalamon beléptem a rendelő részre, ahol Attila megnézte a hátamat. Szerinte javult és a jó hír, hogy szeptemberben már nem kell felvennem délelőtt. Nagyon örülök neki, ez tényleg jó hír. Viszont az már kevésbé, hogy kinőttem a fűzőt és újabb korzetett kell csinálniuk, így átmentünk a mintázóba, ahol gyorsan mintát vettek rólam, a régi fűzömön alakítottak egy kicsit, aztán már mehettünk is.

A kocsiban ülve felmentem a Facebookra és akkor jött az üzenet.

Andris: szia:)

Izgatottan írtam vissza neki és még izgatottabban vártam a válaszát.

Én: figyelj, csak szeretném megkérdezni a próba idejét és helyét... szeretném megnézni mit tudtok:) ;)

Bedugtam a fülhallgatót a fülembe és zenét kezdtem hallgatni, folyamatosan ugyanazokat a számokat játszottam és a hangulatom elég jó volt. Küldtem a lányoknak üzit, de tudtam, hogy még órán vannak ezért várnom kellett, hogy beszélhessek velük. Sajnos elég sokszor pillantottam a telefonra a kezemben, de egyszer sem volt semmi jel, így inkább kikapcsoltam és bedobtam a táskámba. Gondolataim pedig elkalandoztak.

Dühös lettem és legszívesebben kiszaladtam volna a világból, minthogy itt ülök a telefon felett és várom a válaszát. Szánalmas vagyok, hogy ennyire beleszerettem anélkül, hogy szinte nem is ismerem.

Érzelmek kavalkádjaként zúdult rám egyszerre a hír a rendelőben, hogy visszaírt. Féltem a reakciójától, mikor megírtam neki az üzenetet, féltem magától attól, hogy válaszolt nekem. És bejött a gondolatom, mert azóta sem írt nekem.

Arcomra fagyott mosollyal ültem a kocsiban és lelkem mélyén izgatott voltam, reménykedtem egy pillantásban, egy köszönésben vagy egy mosolyban, de úgy éreztem, hogy ez csak egy álom fog maradni és emiatt a kedvem folyamatosan egyre rosszabb lett.

Szívemet keserű mérgű fekete rózsa tüskéi szúrják át és tönkre teszik azt a falat, amit a tűrőképességem állított fel magának. Mert a viszonzatlan szerelem tör és zúz, lerombol minden olyant, ami szép és ami reménykedik.

Mert egyértelmű, hogy beleszerettem, tagadhatatlanul és visszavonhatatlanul. Ez a plátói szerelem szorítja össze a szívemet, fájdalmas sebeket hagyva maga után. Nem tudom mi lesz velem, miután elmegy, de talán csak veszek egy mély levegőt és könnyebb lesz. Talán könnyebb lesz felejteni, ha nem látom. Tudom, hogy úgysem érdeklem Őt, tudom, hogy nem fog nekem köszönni saját magától. Azt is pontosan tudom, hogy sosem jönne össze velem, egy nála három évvel fiatalabbal az érettségi előtt.

Nem vagyok különleges, csak egy átlagos lány, aki reménykedik abban, hogy a fiú, akit már vagy egy hónapja szeret, végre megpillantja és meglátja a felszín mögötti igaz énjét, amit talán ő is megismerhetne.

Hulla fáradt voltam, mikor hazaértem és arra sem volt nagyon erőm, hogy megnézzem a Facebookom, csak gyorsan letussoltam és bebújtam az ágyba. Egy megnyugvásom volt, hogy holnap már péntek van és utána hétvége. Vagyis pihenhetek.

Úgy döntöttem még egy pillanatra felmegyek Facebookra és megnézem, hogy írt-e valaki. Hát képzelhetitek jött vagy húsz üzim. Osztálytársak, a barátnőim, Kerekes (?) és... Andris. Izgatottan nyitottam meg az utóbbi ember üzenetét és elmosolyodtam, amikor megláttam mit írt.

Mikor később álomra hajtottam a fejem, tudtam, hogy a holnapi napom lesz az egyik legjobb.

Andris: holnap várj meg a suli előtt:) hozhatod az egyik barátnődet, ha szeretnéd ;) jó éjt :*

Skyler Brooks:))