7. fejezet-Broken heart... Avagy életem egyik legpocsékabb estéje...

Sziasztok Szent Margit gimiseim!:)

Nos mint láttam öten jeleztétek azt, hogy folytassam a blogot. Én örülök ennek az öt embernek, viszont még mindig nem vagyok meggyőzödve amiatt, hogy sok mindenkit érdekel a történet. Szeretném ha leírnátok a véleményeteket, máskülönben nem tudom, hogy kiket érdekel, mi fogott meg a sztoriban és egyéb. Számomra ez fontos lenne.

Remélem mindenkinek jól telik a szünet mindenkinek, bár a blogon még folyik a tanítás, gondolom ti már úgy örültök a vakációnak, mint én! ;) Én is imádom a nyarat, mert ilyenkor még gyorsabban és többet tudok írni.

Viszont következzen a 7. fejezet, ami egyfajta bevezető abba a részbe, ahol majd kiderül Bálint titka. Jó olvasást!

Skyler Brooks:)

Az embernek muszáj néha döntenie fontos dolgokban. Van amikor cselekednie kell, van amikor jobb, ha nem avatkozik a sors rendjébe. Az életünk lapjai állandóan forognak, mindig más oldalakon járunk, mindig más utakat teszünk meg. Hiszek abban, hogy a jövőnket saját magunk irányítjuk mégis tudom azt is, hogy amit teszünk, amit cselekszünk, az már régen meg van írva. Minden okkal történik, minden döntésünket okkal hozzuk meg. Mert milyen jó is lenne, ha mindent saját magunk irányíthatnánk? Ha tudnánk előre a jövő rejtett titkait? Senki nem tudja mi vár rá. Senki nem tudja Istennek mi a terve velünk, ő ül a világ trónján, és minden egyes ember sorsáért felel. Kormányozza a világot, miközben arra is gondol, hogy egy embernek mikor kell felnyitni a szemét.

Van úgy, hogy az ember előre eltervez mindent, aztán nem sikerül. Aztán újból megpróbálja, de megint nem sikerül. Nos addig kell próbálkozni, amíg nem megy. A várat is fel kell építeni, hogy biztos talajon álljon. Minden emberben muszáj lenni egy kis önbizalomnak, máskülönben az élet csúnyán elbánik az illetővel.

Velem is ezt történt. Fel kellett nyitnia a szememet egy embernek, hogy tisztán lássam a könyörtelen valóságot. Az önbizalmam viszont péntek estére a padlót súrolta, a váram összeomolni látszott...

A pénteken szinte teljesen átsiklottunk. Egyik pillanatban még a buszon doboltam a lábammal a fülhallgatómon keresztül felcsendülő csodás dallamokat, miközben néha-néha dúdoltam is őket, míg a másik pillanatban már az ajtón keresztül távoztam a barátnőimmel karöltve-nevetgélve. Összesen négy óránk volt. A tanáraink voltak olyan kedvesek, hogy elengedtek minket hamarabb az aula bálra való díszítése miatt. Ez is egy jó oka volt annak, hogy miért szeretem a Szent Margit gimit.

Lizával és Vivivel az oldalamon sétáltam hazafelé a falumban lévő buszmegállóból, miközben éppen kifejtettem a tegnap esti verekedést, ugyanis reggel, mikor Bálint megjelent, elég feltűnő volt a homlokán és az orránál lévő seb, és Andris felrepedt szája is elég szép látvány volt. Bármennyire szerették volna tudni a barátnőim, hogy mi történt, jobb ötletnek tartottam inkább suli után megbeszélni ezt velük, mire ők közölték, hogy úgyse mentek volna haza átöltözni, mert hoztak ruhát magukkal, így lejönnek velem a falumba. Nos így esett meg a nagy élménybeszámoló.

-Te jó isten-suttogta Vivi kétségbeesetten, miközben átsétáltunk a falunk közepén áthaladó folyóra épített hídon. Festői tája volt ez a falumnak, és tiszteltem azokat az embereket, akik annak idején az árvíz helyzetnél homokzsákokat cipeltek. Apa is közéjük tartozott, védte az otthonát, a falut.

-Oh my God-mondta Liza hangosan.-Bálint adott neked egy csodaszép gyűrűt és nem is hordod?

-Liza-hajolt kicsit előre Vivi, hogy láthassa a másik oldalamon álló Lizát-most gondolj bele. A barátja, aki nap mint nap ott téblábol a suliban, oda is jön hozzá-azért azt hozzáteszem-fordult felém-nem túl gyakran teszi ezt meg... Nos visszatérve eredeti témánkhoz, ha Andris meglátná merő véletlenségből a gyűrűt, amiről biztos, hogy tud, hiszen Bálint a bandatársa... Nos ha ezt meglátná borzalmas balhé lenne belőle.

-Ebben egyetértek-bólintottam határozottan.-Hiszen tegnap is összeverekedtek, és még épphogy épp bőrrel megúszták, ha Tibi és Gergő nem megy, akár hetekig a kórházat járhattam volna mindkét fiút meglátogatva. Köszönöm, de nem kérek a két idióta helyett, két összetört idiótát. Elég volt így is tegnap tisztogatni Bálint fejét.

-Te ápoltad le?-kérdezte mellettem Liza, majd miután bólintottam, hitetlenül elvigyorodott. Összenéztek Vivivel.-Ez olyan cuki. A kis nővérke leápolta a kis betegét, aztán totál belezúgott, mikor a beteg egy gyönyörű ajándékkal lepte meg...

-Elég legyen-nevettem fel.-Magam sem tudom mi ez. Nem bírom őt kiverni a fejemből.

-De talán meg kellene próbálkoznod-javasolta egy idő után Vivi.-Mégiscsak arról van szó kit választasz. Elvégre a két fiú elkezdett érted versengeni, ezt nem tagadhatod.

-Én ne tagadom, csak furcsa két tűz közé szorítva lenni.

-Furcsa, hogy milyen a sors-kiáltott fel mögöttem valaki. Annyira megijedtünk a lányokkal, hogy rögtön megfordultunk és hátráltunk egy kicsit. Olyannyira belemerültünk a fiúk tanulmányozásába, hogy észre se vettük a mögöttünk haladó embert, aki most már az én szemembe bámult. A velünk szemben álló fiú egy méterre állt tőlünk, hosszú farmernadrágot viselt és a hideg miatt egy kék, puffos kabátot vett fel. Tetőtől-talpig végigmért minket, majd gunyorosan rám meredt.

-Miért mondod ezt?-kérdeztem vissza. Óvatosnak kellett lennem vele, már háromszor átvágott.

-Ó, hát tudod...-indult el felénk, de én dacosan hátráltam.-Néha jó nézni, amikor az az ember, aki bántott minket, visszakapja ugyanazt, amit mi.

Mondandója kiverte nálam a biztosítékot és akaratom ellenére felemeltem a hangom.

-De hát én nem is bántottalak.

-Fizikailag nem-rázta a fejét.-De amikor nem hagytad, hogy megcsókoljalak.. Na azt egy életre megjegyeztem...

-Ádám, az hogy mi „együtt voltunk”,-rajzoltam idézőjelet és nyomatékot adtam a szavaimnak-nem azt jelentette, hogy együtt jártunk, hanem hogy ott ültem melletted a padon, miközben te a haverjaiddal beszélgettél. Nem mentünk el randizni, sosem voltál nálunk, én sem mentem hozzátok, nem tudtam szinte semmit rólad, és még te panaszkodsz itt nekem, hogy nem engedtem, hogy megcsókolj? Szerinted ez egy kapcsolat? Akkor nagy tévedésbe vagy. Egy kapcsolat a bizalmon, a megértésen és az egymásról megtudott bizalmas infókon alapul. Ez nálunk nem volt meg, úgyhogy most arra kérlek, húzz el innen, amilyen gyorsan csak tudsz, és hagyj engem békén a hülyeségeiddel, mert van még ezer meg ezer problémám, és felejtsd el azt, hogy én és te valaha még együtt lehetünk. Ja és tudd, hogy van barátom, és ő olyan, aki szeret engem.

Ezzel magam mögött hagytam Ádámot. Miután hallótávolságon kívülre kerültünk a barátnőm hangosan éljenezve borultak a nyakamba és addig szorongattak, ameddig csak tudtak. Nevetve jöttem rá arra, hogy most először mondtam ennek a szemétládának a szemébe, amit már majdnem egy évvel ezelőtt meg kellett volna tennem.

Otthon öltözés közben cseverésztünk, miközben Viviék az öltözékeim miatt vagy a fejüket rázták vagy bólogattak. Végül öt darab ruha közül választottam ki egy nagyon szép virágmintás szoknyát, egy sima fehér rövid ujjú pólóval és hozzá felvettem egy lapos talpú, fehér virágmintás balerinacipőt. Elég jól néztem ki benne.

Miután a lányok késznek találtak-mármint ruha ügyileg-leültettek az ágyra és hajsütővassal kezdték begöndöríteni a hajamat, pontosabban ez Vivi feladata volt, Liza a körmömet festette ki. Úgy két perc múlva Liza halkan megszólalt.

-Amit most mondani fogok, el ne merjétek senkinek mondani-suttogta.-De úgy érzem, hogy tetszik nekem Dávid.

Vivi előrehajolt, hogy döbbent tekintettel rá pillanthasson.

-Kardos Dávid, Bella legjobb haverja?-kérdezte meglepetten, mire másik barátnőm bólogatni kezdett. Vivi döbbent tekintetével ellentétben én csak vigyorogtam, mint a vadalma. Előre sejtettem, hogy kettejük között még lesz valami. Most viszont már biztos voltam abban, hogy ez több lesz majd szimpla barátságnál.

-Nos, ha gondolod beszélhetek Dáviddal-mosolyogtam, de Liza csak a fejét rázta.-Jól van-mondtam nevetve.-Majd az idő eldönti mi lesz. Egy biztos, hogy Dávid jó fiú, kedves, helyes és minden szerettéért képes áldozatokat hozni. Hidd el, ő vele jól fogsz járni, ha netalán egyszer majd összejönnétek.

-Tudsz valamit?-meredtek egyszerre rám.

-Csak sejtek-mosolyogtam. Hiába kérdezgettek nem szólaltam meg és tíz perc kérdezősködés után fel is adták, inkább arra koncentráltak, hogy estére jól nézzek ki és emiatt hálás is voltam nekik. Boldog voltam, csak akkor még nem tudtam, hogy milyen keserű lesz ez az este, amely hivatalosan is az egyik legpocsékabb bulim volt egész életemben...

A terem körülöttem a Szent Margit gimi lógójának hivatalos színeiből állt, tehát a sárga, a piros és a két szín különböző árnyalatai. A galériák korlátjára ráerősítettek néhány hálót, amibe temérdek felfújt lufit tettek, hogy a buli legjobb pillanatában, vagyis a bál király és királynő választásakor leengedjék. Ez az este végén fog kiderülni, pontosabban a buli vége előtt egy órával. Ezeken kívül a levegőben különböző szalagokat kötöttek fel és persze krepp papírból elkészített díszítés is volt a galériák korlátjaira helyezve.

A fiúk a buli kezdete előtt fél órával megjelentek és magukkal hozták a teherautójukon a felszerelésünket. Az igazgató úr is odajött hozzánk, miközben elkezdtük becipelni a dolgainkat az aulában elhelyezett színpadra. Kedvesen biztató mosollyal pillantott ránk, és köszönetet mondott azért, hogy ezt a bulit elvállaljuk. Szívesen tettük, hiszen ez volt az első alkalom, hogy felléptünk.

Andris összeszerelte a szintetizátora állványát, majd feltette rá a szintijét. Tibi a dobokat állította be, miközben Gergő és Bálint összedugta a hangfalakat, a mikrofonokat, az erősítőnket és a hangszerek is rákötötték az erősítőre. Én gyorsan megcsináltam a mikrofon állványokat, majd kipróbáltam a mikrofonokat. Jól szóltak, de egy kicsit állítani kellett még rajtuk.

Gergő és Bálint leültek a színpad szélére, hogy behangolják a gitárjaikat. Egy pillanattal később én is helyet foglaltam a saját gitárommal a kezemben.

Sokan jöttek el a Szent Margit gimisek közül és jó páran hoztak magukkal vendéget is. Néhányan amikor megpillantottak minket, odaintegettek nekünk vagy csak mosolyogva összesúgtak. A Facebook oldalunk sikeresnek bizonyult, hiszen egy hét alatt mindenki rátalált, és az első otthon elkészített, amatőr videoklipünk is híres lett a suliban. Mosolyogva integettem vissza nekik, miközben hallgattam, ahogy mellettem Bálint és Gergő énekelgetnek a gitárral a kezükben. De aztán a játék abbamaradt és Gergő is eltűnt mellőlem.

Bálint közelebb ült hozzám. Mikor rápillantottam a szívem eszeveszetten dobogni kezdett, és keserűen összefacsarodott, hiszen sérülései még mindig meglátszódtak, bár már nem annyira mint reggel. Gondolom bekente valamilyen fertőtlenítővel.

Keze az én kezem után nyúlt, majd megszorította. Bizalmas pillanat volt ez számunkra. Pedig nem is lehetett volna, hogy megtörténjen ez köztünk, hiszen ott állt mögöttem Andris, és az emberek ott voltak tőlünk nem messze.

-Izgulsz?-kérdezte.

-Szerinted?-pillantottam rá olyan „most nem hiszem el, hogy ezt komolyan gondoltad” fejjel.-Soha életemben nem léptem még fel közönség előtt bandával együtt és még sosem énekeltem duettet. Szerinted akkor most milyen állapotban vagyok?

-Nyugodj meg-mondta, majd apró csókot nyomott a kézfejemre.-Menni fog.

Érintése nyomán felforrósodott a bőröm, elpirultam, és idegesen fészkelődtem. Ő is zavartan mosolygott rám, mégsem engedte el a tekintete az enyémet. Mélyen belenéztem szürkéskék szemébe, és magamba ittam egész lényét. Bár keveset tudtam róla, a szeme őszinte volt hozzám. Aggodalom, hála és végtelen kedvesség lappangott a szemében, és egy olyan érzés, amit nem tudtam volna eldönteni. Meleg és szeretetteljes volt, amikor keze újból és újból felsiklott a kezemről a karomra. Teljesen elvesztettem a fejemet.

-Ügyes leszel...

-Bálint, kérlek, mondd el, hogy mi történt közted és Andris között...-kezdtem volna halkan, de Gergő megszorította a vállamat, ami annak volt a jele, hogy el kellett kezdenünk játszani.

Az igazgató fellépett a színpadra mellénk és köszöntötte az itt lévő embereket. Elmondott néhány dolgot az előző farsangi bálokról és ismertette a bálkirály és bálkirálynő választás menetét, aztán bemutatott minket az After Dayt.

-Gondolom már ismerhetitek ezeket a kedves kis gyerekeket, akik most arra vállalkoztak, hogy egy fantasztikus estét hoznak el ide nektek. Nagy Tibor és Gergő, valamint Kerekes Bálint, Molnár Andris és Fodor Annabella egy csapatként lépnek ma fel. A banda neve After Day. Fogadjátok őket sok szeretettel és jó szórakozást az estéhez.

Gergő mosolyogva átvette a kezébe a mikrofont az igazgatótól, majd feltette a mikrofonállványára. A srácok rám néztek. Tudtam, hogy arra kérnek szóljak pár szót a közönség felé, hiszen tudták, hogy nekem azért már van tapasztalatom mikrofon és közönség téren a karácsonyi műsor miatt. Nevetve megráztam a fejem, majd felemeltem a számhoz a mikrofonomat.

-Sziasztok-köszöntem, majd szétnéztem az összegyűlt társaságon. Nagyon sokan voltak, szinte több százan. Elmosolyodtam, amikor taps követte a köszöntésemet.-Nos először a banda nevében is szeretnék jó szórakozást kívánni nektek. Ma este mindenfajta zenét fogunk játszani. Mulatóst, popot, rockot és még sok mindent. Hát akkor szerintem kezdjük is bele. Szóljon először egy ismert magyar mulatós dal. Gondolom ismeritek a Pálinka dalt a Magna Cum Laudétól?-Kijelentésemet hangos éljenzés követte, mire Bálint megpengette akusztikus gitárját, aztán mi is csatlakoztunk hozzá a saját hangszerünkkel.

Gergő hangja és hangszereink csengése együtt ütősen jó bulit csináltak és mindannyian hatalmas mosollyal csináltuk a bulit. Voltak olyan pillanatok, amikor leszaladtam a színpadról egy-két dal erejéig táncolni, de a legtöbbet a színpadon töltöttem olyan dalok előadásában, mint Katy Perry-Hot 'n cold vagy Christina Perri-A Thousand Years. De felcsendültek még ezen kívül sok ismert előadó dalai, mint például Selena Gomez Love You Like A Love Song című dala. De a fiúk bevállaltak rapp dalokat is, valamint magyar mulatósok is szerepeltek a listánkon a romantikus dalokon kívül is.

Úgy a buli vége felé, a bálkirály és királynő választás előtt kis szünetet kértünk, de közben betettük néhány lassú dalt, amire a szerelmespárok előszeretettel kezdtek táncolni. Megtelt a táncparkett a párokkal, és a szívem csak amiatt epekedett, hogy Andris mellém lépjen és mi is odamenjünk a sok pár közé. De ezt hiába várhattam, hiszen miután lejöttünk a színpadról, ő eltűnt a tömegben, és hiába kerestem nem találtam sehol.

Ekkor Bálint kapta el a derekam, és a táncparkettnek kialakított hely felé kezdett húzni. Karjai szorosan átölelték a derekamat, mosolyogva pillantott le rám és én viszonoztam gesztusát. Szorosan hozzábújtam, miközben elindult Kelly Clarkson-Because of you című száma és mi jobbra-balra billegve lépkedtünk. Átkaroltam a nyakát, de mégis a barátomat kerestem a tekintetemmel.

-Bálint-szólaltam meg halkan.-Nem láttad valahol Andrist?-kérdeztem, miközben megfordultam volna, hogy megkeressem őt.

-Táncoljunk még egy kicsit-kérte.

-De meg akarom keresni Andrist...-fordultam volna újra meg, de Bálint nem engedett, sőt már olyan közel szorított magához, hogy a szánk, ha egy picivel feljebb emeltem volna a fejem, összeért volna.

-Andris még tud várni-közölte halkan a velem szemben álló fiú és a lassú dal ritmusára ide-oda kezdett dülöngélni velem. Meghitt pillanat volt, annak ellenére, hogy tudtam valami nem oké, mégis ott álltam a karjai között, és hagytam, hogy szorosan átöleljen. Ez az egész annyira furcsa. Ő az a srác, aki mindig olyan közömbösen viselkedett velem és most itt van velem szemben és teljesen lenyűgöz, mintha nem is ő lenne. Mintha előbújt volna az igazi énje, mintha most lenne önmaga és a „nem törődöm senkivel” külső már csak egy álarc lenne. De ki miatt viselte ezt az álarcot? Talán Andris miatt?

Folyton engem bámult és nem tagadom én is felmértem a vonásait. Kék inget vett fel magára, ami alól kilátszódtak az izmai. Erős és eddig közömbös arcvonásai most lágyan simultak ki az arcán, és egy halvány mosoly játszott az ajkain. Tekintete a hűvös szürke helyett, most melegséget árasztott, és én el akartam raktározni ezt a pillanatot. Milliónyi kérdés kavargott a fejemben, de egyiket sem mertem feltenni neki, túl nagy volt annak a kockázata, hogy megint bebújik az idióta álarca mögé, és soha többé nem fog megnyílni előttem. Akkor inkább ne tudjak róla semmit, és legyen kedves hozzám, minthogy bunkó és közömbös legyen velem szemben.

Egyik kezével szorosabban húzott magához, majd fel-le kezdte simogatni a hátamat, míg a másik keze az arcomra vándorolt.

-Olyan szép vagy-simított végig az arcomon, majd belenézett a szemembe. Keze felvándorolt a tarkómhoz, és beletúrt a hajamba. Már majdnem megcsókolt, de aztán meggondolta magát, csak még jobban magához ölelt, és mint mindig most is csókot nyomott a homlokomra. Egy pillanatra meginogtam, a lábam összerogyott az érintése miatt.

De aztán a következő pillanatban furcsa érzésem támadt. Úgy viselkedett, mintha titkolt volna valamit, mintha nem szerette volna, hogy lássak valamit.

-Bálint, miért nem akarod, hogy megforduljak?-kérdeztem kétségbeesetten, és lefejtettem a kezeit magamról, amelyek tehetetlenül estek vissza a teste mellé. Most már nem tudott megakadályozni, megfordultam. Ez volt a pillanat, amikor a szívem megrepedt. A látvány pedig annyira sokkolt, hogy a szemem lecsukódott, és a lábam összerogyott alattam. Bálint kapott el, és engedte, hogy összeitassam kék ingét, miközben nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Abban a pillanatban az ő szavai tudtak csak megnyugtatni, és a keze a hátamon, ahogy végigsimítja a gerincem vonalát. Ha nem itt lettünk volna, emberek előtt, még ennél is jobban sírtam volna, de ő tartotta bennem a lelket.

Miután képes voltam megszólalni úgy döntöttem, hogy el kell tűnnöm innen, de egyedül nem akartam elmenni, így felpillantottam Bálintra, akinek aggódó tekintete megmelengette a szívemet. Aggódott értem.

-Ki kísérnél engem a levegőre?-kérdeztem.-És kérlek mondd el most már azt is, miért verekedtél össze Andrissal-kértem, mire nagyot nyelt, de bólintott. Visszaszaladt a színpadhoz, ahol beszélt valamit Gergővel, majd felkapta a kabátjainkat. Mikor visszatért rám terítette meleg téli kabátomat, majd felkapta fekete bőrdzsekijét, és kivezetett a hűvös téli éjszakába.

Hiába jöttem ki a levegőre, még mindig szaggatottan vettem a levegőt, és elszorult a torkom a visszafojtott sírástól. Hiába jöttem ki, mert a kép még mindig ott élt az emlékeimben. A kép, ahogy Andris átöleli a csaj derekát, miközben szájon csókolja, beletúr a hajába, és megmarkolja a lány combját. Ő mindig is erre vágyott, hogy megkapjon egy lányt, aztán minden szó nélkül dobja őt. Mellettem sem lett volna képes megmaradni hónapokon keresztül, valószínűleg pár hét múlva úgyis dobott volna engem is úgy, mint a többit. Undorító volt arra gondolnom, hogy ő valaha is engem csókolt és érintett.

-Hogy lehettem ekkora marha? Hogy nem hittem azoknak az idióta pletykáknak? Hiszen minden pletykának van valami valóság alapja-mondtam, miközben fel-alá járkáltam.

-Bell...

-Olyan hülye voltam, mit is képzeltem? Ő meg én? Hiszen minden lányt megkaphat egy csettintésre. Mindenki tiltott ellene és én meg beleestem a csapdájába.

-Bella-fogta meg a karom, majd maga elé rántott és két keze közé fogta az arcom. Hangosan ziháltam, miközben egyáltalán nem tudtam megnyugodni. Forgott körülöttem a világ, ezért megpróbáltam csak Bálintra koncentrálni és a szavaira.-Nem vagy hülye, inkább én vagyok a hülye. Figyelmeztethettelek volna, de későn vettem észre, hogy beleestél Andrisba, hogy ő csak játszik veled és túl későn jöttem rá a dolgainkra...-suttogta, miközben megpuszilta a homlokom.-Elmondok neked mindent. Tudnod kell az igazságot.

Kíváncsiak vagytok mit titkolnak a fiúk? A következő részben kiderül.