9.fejezet-Moments... Avagy a boldogságom első jelei...

Sziasztok Szent Margit gimiseim! :)

Sajnálom ezt a sok késést, de borzalmasan sok dolgom volt a héten. Tudjátok, hogy megy ez: nyár van, élvezzük ki minden pillanatát. :) De ne aggódjatok, meghoztam a következő részt!

Jó olvasást és további jó nyarat mindenkinek! :*
Skyler Brooks :)

9.fejezet

Moments...

Avagy a boldogságom első jelei...

Járhatsz három lépéssel előrébb vagy néhánnyal hátrébb, a sors dobókockája alakítja a te lépéseid. Talán nyersz, talán veszítesz, de el kell viselned, hogy vannak akik néha sokkal előbbre járnak, mint te. Egy lépés előre, kettő hátra, egyszer kimaradsz, másszor szerencséd van. Az élet is egy társasjáték. Többen játsszátok és segítitek egymást, mint egy család tagjai. Ott vagytok egymásnak és ott is lesztek, mert ti egy „család” vagytok. Együtt vagytok, és ezt kell tennetek, mert a társasjáték egy önfeledt szórakozás, apró szomorúsággal, de az elmúlik. Persze vannak, akik a sorsuk miatt hánykódnak egész életükben... Nos rájuk csak azt tudom mondani, hogy az életük tényleg nem egy önfeledt társasjáték, de akkor is van jelen egy kis boldogság, ami számukra az életet jelenti.

Mennyi éven át hittem abban, hogy majd értem is eljön a hófehér lovon a herceg, szőke vagy szőkésbarna hajjal, hatalmas mosolyt villant rám, aztán együtt maradunk életünk végéig. Én is vártam a megmentőmet, akire azt hittem, hogy Andris az, de úgy látszik tévedtem. Ő csak egy hazug, undorító szemétláda. Nem szabadott volna megbíznom benne, sőt nem lett volna szabad egyáltalán vele lennem. Mesékbe és álmokba ringattam magam, és ez lett a vesztem.

Most nézzetek rám? Összejövök egy sráccal, aki állandóan hazudik nekem, aztán a legjobb barátja elmondja nekem az igazat és azt, hogy belém szeretett. Mit kell még megtudnom ahhoz, hogy még ennél is rosszabb legyen az életem? Csodálatos barátnőim vannak, a szüleimet imádom, és ott van nekem Dávid is, egy bandában játszok, és egy srác most vallott nekem szerelmet. Ennek mind örülnöm kellene mégis jeges kéz szorítja meg a szívemet, miközben egy keserű hang a fülembe suttogja azt az egyetlen kérdést, ami most eszembe jut: Miért büntet a sors?

Tudjátok sosem hittem volna, hogy ez fog történni, de magamnak is be kell vallanom, hogy muszáj megváltoznom. Két fiú bántott meg eddig engem, és mindkettő összetörte a szívem. Még egyszer nem fordulhat elő, hogy valaki darabokban hagyja a szívemet. Muszáj lesz megerősítenem a védelmi falaimat, mert máskülönben megtörténik újra a baj.

Tekintetem a mellettem ülő fiúra vezetem, aki idegesen bámul maga elé, és már fél órája némán vezet a sötét utakon. Arcizmai megrándulnak, amikor észreveszi, hogy rápillantok. Ahogy őt figyelem, rá kell jönnöm arra, hogy ő mennyiben más Andrishoz képest. Az igazat mondja el és még akkor is, ha tudja, hogy az mennyire fáj. Hálás vagyok neki, amiért volt bátorsága bevallani azt, amit tudott.

-Tudod-szólaltam meg halkan-néha jobb az igazság, mint a hazugság, még akkor is, ha fáj. Már régóta akartam vele ezt a kapcsolatot, de mint láthatod csak tönkre tett. A közelébe se tudnék menni ezek után, viszont félek, hogy nem hagy majd békén.

-Nyugodj meg-nyúlt a kezem után és egy pillanatra megszorította, majd visszahelyezte a kezét a kormányra.-Ha hozzád mer érni egy ujjal is, velem gyűlik meg a baja. Nem hagyom, hogy még egyszer megbántson téged.

Elmosolyodtam.

-Igen, meg is ígérted, hogy a testőröm leszel.

-De még mennyire, kisasszony-nevetett fel, mire én is elkuncogtam magam. A nevetés ragadós tudott lenni.-Mikor kezdhetem el a munkámat?

-Ó, hát már jövő héten kezdheti is, hétfőn.

-Hétvégeken nem kell dolgoznom majd?-mosolygott rám.

-Azok szabadnapok, de ha bármi probléma lenne, azonnal értesíteni fogom a kis őrangyalomat.

-Mertem remélni, de hé!-kiáltott fel, miközben nevetett.-Nem is vagyok kicsi.

-Ebben igazad van, te egy nagy testőr vagy.

-Így már sokkal jobb, szívem. Elvégre nagy és erős vagyok, és most ezt be is vallottad. És tetszenek az izmaim?-viccelődött, mire pirulva felnevettem, majd kibámultam az ablakon. Sokkal jobb volt így tölteni a hazafelé vezető utat, mint néma csendben. Mindennél többet ért akkor, hogy próbálta elterelni a véleményem.

Dörgés hallatszott, majd pár perc múlva villámokat láttunk és az eső is el kezdett esni.

-Tudod, rólad még semmit nem tudok-mondtam ki hangosan, mire a homlokát ráncolva vetett rám egy pillantást.-Mármint te vagy az egyetlen a bandából, aki nem mesélt semmit magáról. Kérlek, mondj valami izgit magadról!

-Oké, hol kezdjem?-mosolygott.

-A családoddal mondjuk.

Kibújtam a cipőmből és magam alá húztam a lábam, hogy kényelmesebb legyen ülni, és úgy hallgattam Bálint szavait miután elkezdett mesélni.

-Nos, hárman vagyunk testvérek. Én és az ikerhúgaim, a 15 éves Kamilla és Viktória. Mindketten ugyanolyanok-mondta.-Szeretik a családjukat és imádnak festeni, ezenkívül Kami nagyon jól érti a nyelveket, míg Viki nagyon szépen zongorázik.

-Egyszer mindenképpen szeretném meghallgatni, hogy a húgod hogyan játszik zongorán, és látni szeretném a festményeiket is.

-Megígérem, hogy megismerheted őket, ahogy anyut és aput is. Ők ketten különleges személyek az életemben és különleges múlttal rendelkeznek. Anya és apa-sóhajtott gondterhelten-egy ünnepségen találkoztak, amit az apám szervezett. Egy városban laktak, és nem is ismerték egymást, aztán anyám úgy gondolta, hogy elmegy erre az ünnepségre. Karácsony volt, és apám a város főterén olyan ajándékokat adott át az árvaháznak, amiket az adománygyűjtő programja során gyűjtött össze. Anyámat elbűvölte apám kedvessége, bár sosem láthatta őt.-Homlokomat ráncolva pillantottam rá.-Tudod, nem szívesen beszélek erről senkinek, de benned megbízom és tudom, hogy úgysem adnád tovább-mondta és amikor megerősítésként bólintottam, nagyot sóhajtott.-Anyám születésétől fogva vak.

Ledöbbentem, és hirtelen összefacsarodott a szívem. Szegény asszony, biztosan rossz lehet neki, hogy van három gyermeke és egy csodás férje, és mégsem láthatja őket, mert a szeme nem lát. Elhiszem milyen rossz lehet neki, hiszen magam tapasztaltam milyen, mikor kilógsz a sorból. A fűző hat a környezetemben lévő emberekre is, nemcsak rám. Ez a gerincferdülés különböztet meg engem a többiektől és néha azért nehéz elviselni, ahogy a buszon vagy különböző helyeken megbámulnak. Mégis tudom, hogy a barátaim mindig ott állnak mellettem, akármi történjen is.

-Sajnálom, Bálint. Biztos nagyon kedves lehet-mosolyodtam el.

-Semmi baj, ne sajnáld. Nagyon jó élete van, képes egyedül tájékozódni, de néha kicsit rossz, hogy a hallása az egyik legjobb érzékszerve-mondta zavartan, és akár hiszitek, akár nem Kerekes Bálint, az örök közömbös fiú elvörösödött zavarában.

-Ugye tudod, hogy olyan vagy, mint egy pipacs?-kérdeztem viccelődve.

-Inkább mesélj te is a családodról-motyogta.-Apukádat ismerem onnan, hogy érted jött egy csomószor, de van testvéred?

-Nincs. Csak hárman vagyunk. Anya, apa és én. Meg a kutyánk, egy németjuhász, Pongo.

-Pongo?-kérdezett vissza.-Mint a 101 kiskutyában?-viccelődött, miközben felnevetett.

-Jól van na. Nem tehetek róla, 8 éves voltam, amikor ezt a nevet adtam neki-morogtam, mire abbahagyta a nevetést, de arcán még ott volt az a bugyuta vigyor.-Nos visszatérve a családomra. Anyáék is különlegesen találkoztak. Apa akkoriban egy bandában zenélt és bulikba jártak. Szilveszter éjszaka találkoztak egy olyan buliban, ahol apa zenélt. Utána sokáig össze is jártak, de anya háromszor is visszautasította apát, apa a harmadik után nem foglalkozott vele többet. Később anya belátta, hogy hibázott és felkereste apát, hogy próbálják meg együtt. Még annak az évnek a végén apa megkérte anya kezét, és ő igent mondott. Egy év múlva összeházasodtak és utána megszülettem.

-Kérdezhetek valamit?-Bólintottam, mire nagyot sóhajtott.-Mit gondolsz a szerelemről?

-Hmm... Én úgy képzelem el a szerelmet, mint egy feneketlen gödröt, ahonnan nincs kiút addig, ameddig a fény, vagyis egy másik ember ki nem húz onnan, pontosabban úgy értem, hogyha valaki viszont szeret, akkor képes arra, hogy boldoggá tegyen. Számomra ez ilyen, egy feneketlen, sötét gödör, ahol néha felcsillan egy reménysugár, néha teljesen látszódnak a fények, de nem éred el őket és van olyan is, amikor belekapaszkodva kijuthatsz onnan. De csak akkor lehet kijutni, ha a másik ember viszont szeret téged.

-Érdekes felfogás. És mi van akkor, ha látsz egy reménysugarat, de olyan messzinek tűnik, hogy szinte már el sem éred?

-A remény fontosabb mindennél. Ezt sose feledd el-suttogtam és megszorítottam a karját. Kezem alatt izmai összerándultak, miközben kezei erősen szorították a kormányt. Még mindig hihetetlennek tűnt, hogy szeret engem, hiszen nem is viselkedtünk egymással túl kedvesen és első látásra úgy tűnhetett mindenkinek, még nekem is, hogy egyáltalán nem kedveljük egymást.

Elrántottam a kezem, és idegesen meredtem magam elé.

-Annyira sajnálom, hogy nem tudlak viszont szeretni-sírtam el magam.

-Hé-nyúlt a kezem után, majd csókot hintett rá.-Engem nem zavar. Jobb, hogy tudod az igazat. Tudtam már akkor is, amikor elmondtam, hogy nem fogod viszonozni a szerelmem, de képes voltam arra, hogy elfogadjam. Majd talán egyszer lehet köztünk valami, de addig is ott leszek melletted, mert ezek után soha többé nem hagylak magadra. Ha lesz egy pasi, aki a közeledbe jön és te elfogadod a közelségét, akkor félre állok az útból. De ne hidd azt, hogy nem fogok próbálkozni-rázta meg a fejét.

Könnyek csorogtak végig az arcomon. Olyan kedves és őszinte, hogy a szívem összefacsarodott annak gondolatára, hogy hagyom őt szenvedni, de mit tehettem addig, míg szerettem Andrist. Persze az érzéseim kezdtek gyengülni, de túlságosan össze voltam zavarodva ahhoz, hogy most ezzel foglalkozzak. Az érzelmei azt tükrözték, hogy tényleg képes arra, hogy lemondjon rólam, ha a boldogságomról lenne szó. A szívem nagyot dobbant, amikor erre rájöttem. Amióta először megcsókolta a homlokomat, útban Gergőék felé, azóta érzek valamit iránta. Csak fogalmam sincs, mi ez az érzés.

-Nem mondom azt, hogy sohasem lehet közöttünk semmi, mert ez nem igaz-mondtam a fejemet rázva.-De legyél velem türelmes! Hagyd, hogy megismerhesselek, aztán majd kialakul, ha kialakul.

-Addig várok rád, amíg szeretnéd, Hercegnő-hangsúlyozta ki az utolsó szót, mire én mérgesen ránéztem, de alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.

-De ezt kérlek hagyd abba! Utálom ezt a becenevet-fontam össze a karomat a mellkasom előtt, mire felnevetett.

-Én szeretem, ha így hívhatlak, de máshogy is hívhatlak majd később.

-Hogyan?

-Majd megtudod-mosolygott.

Akkor, abban a pillanatban az az icipici aprócska érzés, amit iránta éreztem, felerősödött és nem számított többé, hogy mi történt az előtt. Nem a múlton akartam rágódni, a jövőbe kellett tekintenem. Nem is értem, hogy szerethetem Andrist, amikor a világ egyik legkedvesebb sráca ül mellettem. Már Bálint egy mosolyából látni, hogy jólelkű és tudom, hogy az ilyen férfiakból annyira kevés van. Minden pillanatot elraktározok majd a fejemben, hogy egyszer majd újra előkereshessem őket és elmesélem majd a gyerekeimnek, hogy hogyan ismerkedtem meg az egyik legkedvesebb emberrel a világon.

Az eső szüntelenül kopogott az ablakon és úgy ömlött, mintha dézsából öntenék. Az előttünk lévő út kissé homályosnak tűnt, de lassan hajtottunk a vizes úton és figyeltünk minden apró kis rezdülésre. Egy ember sem járt arra, amerre mi. Késő is volt, és erre amúgy sem járnak annyira gyakran az emberek, így nem idegeskedtem annyira.

Lassan megérkeztünk a faluba, ahol éltem. Bálint kissé előrébb hajolt, hogy megpillanthassa hol élek. Az esőtől viszont nem igazán látott semmit, hiszen az szüntelen esett tovább. Elirányítottam a házunkig, ahol még vártam egy ideig hátha eláll az eső, de csak nem akarta abbahagyni, ezért Bálinthoz fordultam.

-Gyere be egy kicsit-invitáltam be.

-Nem akarok zavarni.

-Dehogy zavarsz, gyere-biccentettem a fejemmel, mire kissé vonakodva, de beleegyezett, hogy legalább egy pár perce bejön. Mire én kiszálltam a kocsiból és megkerültem azt, Bálint már kivette a gitáromat a hátsó ülésről. El szerettem volna venni tőle, de ő elhúzta a kezét és rám mosolygott.

Egy pillanatig egymás szemébe néztünk és egy szikra pattant ki közöttünk, ami megmagyarázhatatlan volt. Hirtelen mindketten túlságosan elkomolyodtunk, Bálint tekintete a számra vándorolt. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Andrisnál utóbbi időben sosem éreztem ezt, sosem vágytam rá ennyire, hogy megcsókoljon. Bálint közelebb hajolt a számhoz, éreztem a leheletét az arcomon... Aztán elhúzódott.

Meglepve pillantottam fel rá. Magyarázatot szerettem volna kapni arra, hogy miért nem csókolt meg. Hiszen látta, hogy nem ellenkezem, akkor miért nem tette meg?

-Ne haladjunk ennyire gyorsan!-kérte.-Ismerlek már annyira, hogy tudjam, hogy megbánnád ezt az egészet. Még ez az érzés, amit érzel puszta fellángolás. Nem akarom, hogy rosszul dönts, aztán megbánd. Majd egyszer eljön ennek is az ideje, de még nem ma.

Igaza volt. Sok minden történt ma, dúl bennem a harag és a düh, ráadásul megtudtam, hogy szerelmes belém. Nem akarom még kihasználni őt, már így is sokat tett értem, hiszen megóvta a szívemet további sebektől és emiatt borzasztó hálás vagyok neki. Elmondani sem tudom, mennyire szeretném boldoggá tenni őt, de még arra se lettem volna képes abban a pillanatban, hogy a magam boldogságát a helyes útra tereljem. Igaza volt, időre volt szükségem.

Anya hangja kiáltott felénk a teraszunkról. Besiettünk, miközben kinyitotta nekünk a kaput, majd gyorsan be is zárta magunk mögött. Amint átléptem a házunk küszöbét, sokkal jobban megnyugodtam, mert tudtam, hogy otthon vagyok. Ott vagyok, ahol senki nem bánthat engem semmilyen értelemben. Bálint belépett a házunkba és én cseppet sem bántam, hogy akkor ott volt velem. Nem ismertem még eléggé, de szükségem volt arra, hogy valaki támogasson. A lányoknak volt elég bajuk ma estére-különösen tekintve Levi és Vivi helyzetét-ezért nem akartam zavarni őket, de Bálint kérdezés nélkül támogatott engem.

Levette a cipőjét, mikor anya beljebb invitálta, de közben a falakra felakasztott fényképekre kalandozott a tekintete. Anya teljesen bepörgött, hogy egy fiú társaságában jelentem meg, nos a szobából kijövő apa arcán viszont egy visszafogott mosoly játszott. Mindig is apu kicsi lánya voltam és az enyém volt a világ legjobb apukája. Anya... Anya pedig mindig is a legkedvesebb nő volt az életemben. Vele mindenről beszélhettem, még a legkínosabb dolgokról is. Vele beszéltem először Ádámról is, és arról a hülye csók dologról is. A legtökéletesebb szülők voltak, akiket valaha el tudtam volna képzelni.

Miután Bálint levette a cipőjét beljebb lépett az előszobába, majd kezét nyújtotta apámnak és bemutatkozott. Apa pillanatokig őt nézte, aztán elmosolyodott és ő is bemutatkozott, majd megrázta Bálint kezét. Büszkén mosolyogtam rájuk, aztán anya rám pillantott.

-Örülök, hogy épségben hazahoztad a lányomat, Bálint-mondta kedvesen mosolyogva a fiúra, aki kihúzta magát. Majdnem felkuncogtam.-De látom rendesen megáztatok.

Ekkor kintről hatalmas csattanás hallatszott, az áram teljesen elment és a kinti világítás fénye sem szűrődött be az ablakon. Kissé megijedtem, ezért hátráltam, de nekiütköztem valakinek. Pontosabban Bálintnak. Keze a derekamra vándorolt, és magához ölelt. Mellkasa a hátamnak nyomódott és éreztem valami különleges vonzalmat, egy apró szikrát. Értelmetlen érzés volt, de mit tehettem volna ellene. Már az Andrissal való kapcsolatom alatt is éreztem iránta valamit, de sosem tudtam volna ezt hangosan is kijelenteni.

Pár perc múlva a szemem hozzászokott a sötéthez, de aztán apa már hozott is nekünk néhány elemlámpát. Bálint keze eltűnt a derekam körül, miután apám felkapcsolta az egyik lámpát.

-Nos-köszörülte a torkát a mellettem álló fiú-én nem akarok tovább zavarni, úgyhogy el is megyek.

-Dehogy-kiáltott fel anya idegesen.-Telefonálj a szüleidnek, hogy itt maradsz nálunk. Nem engedünk így haza, ugye Zoli?-kérdezte apától, mire ő bólintott, bár kissé mereven és idegesen. Eközben én leesett állal bámultam a szüleimre, miközben Bálint érveket hozott fel, hogy ne zavarjon minket, de anya folytonosan elhárította őket, így Bálintnak nem volt többé használható indoka arra, hogy elmenjen. Anya addig kérlelte, míg rá nem bólintott. Aztán az áram újra működésbe lépett.

-Na végre-sóhajtott fel.-Nos mi lenne, ha vendégszobában aludnál? Sajnos csak a kanapét tudnám felajánlani alvásra, de az itt van az előszobában és ebben a szobában elég hideg van. Megfelel így neked?-kérdezte anya, mire Bálint nagyot nyelve bólintott.-Nos akkor mi Bellával megágyalunk neked a Bella szobája melletti vendégszobában, addig a férjem majd elszórakoztat.

Anya elindult, én pedig követtem a szobába. Bezártam magunk mögött az ajtót és anya már rögtön kérdezgetni is kezdett. Egyetlenegy fiú barátom volt eddig nálunk és az Ádám volt. Sosem volt még pasim rajta kívül-mondjuk ő nem volt annak minősíthető. Viszont most egy hús-vér pasi állt itt a konyhánkban és anyám megengedte, hogy nálunk aludjon. Nos apa ennek nem nagyon örült, de hát mit tehettem ellene. Azt mondta mindig, hogy szeretne unokákat, akkor meg muszáj a fiúk közelébe engednie, nem?

Nevettem anya izgatottságán, miközben elővettük a szekrény aljából a takarót, aztán anya készségesen elővett még egy párnát is. Annyira boldognak láttam amiatt, hogy találtam egy kedves fiút. Andrisról is meséltem neki, de ő mindig azt tanácsolta-mint ahogy mindenki-ne foglalkozzak azzal az idiótával. Most viszont oda volt amiatt, hogy talán végre kifogtam egy normális fiút. Kár, hogy nem tudott a mai eseményekről, de holnap részletesen beszámolok neki róla. Jelen pillanatban itt van Bálint is, akiről szintén lenne mit mesélnem anyának, viszont nem lenne jó ötlet, hogy azt ő hallja.

Eközben el sem tudtam képzelni, hogy odakint az apám mit mondhat Bálintnak vagy hogy egyáltalán apa beszélt-e Bálint szüleivel, mert azt hiszem még arra is képes lenne. De újból le kellett döbbentem az este folyamán, ugyanis amikor kiléptünk a konyhára, apám nevetett és Bálint is. El sem hittem. Apa Ádámot nem igazán kedvelte, de elfogadta a döntésem és mindig azt mondta, hogy a hajam szála sem görbülhet, mert akkor képes lenne támadni, hogy megvédjen engem. De most amikor anya maradásra bírt egy fiút, és közben nem is ismeri őt, nevetgél vele a konyhánkban ülve az asztalnál. Mi történt a szüleimmel?

-Kicsim, egész vicces barátod van-mosolygott az apám. Az én igazán szigorú, féltő apám.

Kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Hát Bálint ezt vedd nagy dicséretnek-mondtam.-Apa az előző fiút, akit beengedtem a szobámba, ki nem állhatta.

-De ő nem is volt olyan tisztelettudó, mint ez a fiú-biccentett anya Bálint felé. Úgy látszik anyám első pillantásra meg bírja állapítani egy ember tulajdonságait vagy Bálint ilyen nyitott könyv lenne mindenki számára csak nekem nem? Megbolondult a világ úgy látszik.

-Nos, Bálint, arra van a fürdő,-mutatta meg anya.-ha szeretnél elmenni letusolni. A férjem nem tud neked adni rád való pizsamát, de talán kereshetek neked valamit.

-Köszönöm, asszonyom-mosolygott Bálint.

Egy óra múlva anyáék már a vihar ellenére is aludtak, pedig az eső folyamatosan szakadt, és jó párszor dörgött és villámlott. Én éppen a fürdőből jöttem ki a pizsamámban, ami egy eléggé kicsi rövid nadrág és egy spagetti pántos póló volt. Mondhatni égő arccal léptem be a szobámba, ahol égett a kis lámpám az éjjeli szekrényemen. Bálint az ágyamon ülve várt rám. Tekintete perzselte a bőröm, mikor végignézett rajtam. Olyan hirtelen kezdett kiváltani belőlem ismeretlen érzéseket, hogy megijedtem ettől, legszívesebben menekülni akartam volna előle. De nem. Nem szabad, ígéretet tettem, hogy esélyt adok neki.

Mosolyogva, dübörgő szívvel ültem le mellé. A lámpa fényében alig láttam valamit, de azt mindenképpen észrevettem, hogy kezét az enyémre fektette és megszorította. Meglepődve pillantottam rá először, de nem húztam el a kezem.

Pillanatokig hallgattunk, aztán én megszólaltam.

-Szeretnélek jobban megismerni-suttogtam.-És gondolom ezzel te is így vagy. Nos kérdezz most te.

-Szerettem volna már kérdezni téged a gerincferdülésedről-suttogta, miközben a szemembe nézett.-Ha nem szeretnél beszélni róla, akkor nem kell.

-De én szeretném neked elmondani. Sosem mondtam el senkinek azokat a sebeket és ahogy látom te sem adtad tovább a titkom, úgyhogy elmondnom neked-sóhajtottam fel. Keze megszorította az enyémet, amely bátorságot adott nekem a folytatáshoz.-Pár éve fedezték fel, hogy gerincferdülésem van, egy helyettesítő doki vette észre, de én nem akartam elfogadni az igazságot és tiltakoztam az ellen, hogy egyáltalán valaki megnézze mennyire komoly. Két év múlva anya felhívta egy ismerősét, aki közölte, hogy azonnal el kell indulnunk valamerre. Azóta folyamatosan abból áll az életem, hogy naponta gyógytornát végzek vagy elmegyek gyógytornászomhoz hetente egyszer. A fűzőt 21 órában hordom és évente egyszer röntgenre is elmegyek. De pozitív, hogy szeptembertől nem kell délelőtt hordanom, csak akkor, amikor haza megyek és éjjel.

-Akkor sokat javultál, ugye?-kérdezte kedvesen, mire bólintottam.-Ennek örülök, mert láttam, hogy nagyon elrejted mindenki szeme elől. Olyan, mintha titkolnád.

-Jó megfigyelő vagy-mosolyodtam el szomorúan.

-Talán könnyebb lesz megnyílnod az emberek felé, mint eddig és önbizalmat fog adni neked-jegyezte meg.

-Talán. Te neked van valamilyen ilyen betegséged?

-Hát ilyen nincs, de egyszer régebben balesetet szenvedtem a szüleimmel együtt, amikor hazafelé tartottunk.-A szívem hevesebben dobogott annak gondolatára, hogy akár súlyosan is megsérülhetett akkor.-Nagyon komoly bajom nem lett, viszont eltört a bal kezem és hetekig viseltem gipszet, valamint bevertem a fejem és az utolsó évemből semmire nem emlékeztem. Szó szerint arra a barátnőmre se, akivel akkoriban jártam. Aztán mikor egyszer bevertem otthon a fejem újból előjött minden, a lány akkorra már nem foglalkozott velem, mert összejött a legjobb haverommal.

-Sajnálom-suttogtam.

-Ne sajnáld-pillantott rám mosolyogva.-Őt nem szerettem, ellenben az, akit most szeretek sokkal szebb és sokkal jobb mindenben, mint az a lány.

Elpirultam, mert rá kellett jönnöm, hogy én vagyok az a lány. Tudtam, hogy engem szeret.

Talán órákon keresztül beszélgethettünk apró dolgokról. Olyan dolgokról, mint a kedvenc hely, ahová valaha el akarunk jutni, a hobbijaink, a kedvenc ételünk... És még sorolhatnám. Elmeséltem neki az első pár évemet a sulimból, és ő is mesélt az osztályáról és az iskolájáról. A legjobban még is azt tetszett, amikor a tengerparti nyaralásáról tartott élménybeszámolója során behunyt szemmel mesélt nekem az ott töltött napokról. Talán gondolatban ott járhatott a tengerparton, azon a nyaraláson, ahol annyira jól érezte magát néhány barátjával.

Kissé zavartan pillantottam rá, amikor megkérdeztem hány barátnője volt már, mire ő mosolyogva azt válaszolta, hogy komoly kapcsolata eddig még nem volt, de már szeretne.

Végigdőlt az ágyamon és én is mellé feküdtem. Egymással szembe fordulva bámultuk egymást. Békés és nyugodt pillanat volt.

-És neked volt valakid?

-Egy. De az sem volt valami komoly. Még meg sem csókoltam-nevettem fel.-Igazából még nem is volt igazi csókom, vele meg végképp nem is lehetett volna. A kapcsolatunk végén már csak az érdekelte, hogy megcsókoljam őt, de én közöltem vele, hogy addig ne várjon tőlem semmit, amíg meg nem nyíl előttem.

-Sajnálom-suttogta.

-Ne sajnáld! Te többet érsz annál a fiúnál és ezt apa is észrevette-mondtam viccelődve, de se ő, se én nem nevettünk. Egy örökké tartó pillanatig egymásra meredtünk, de aztán ő közelebb hajolt. Kezeivel átkarolta a derekamat, ajkai pedig a homlokomra vándoroltak. Hirtelen kimerültnek és fáradtnak éreztem magam, amikor behunytam a szemem, viszont a szívem dobogni kezdett a mellkasomban és nem akartam elengedni ezt az érzést, pedig lassan kezdtem álomba merülni.

-Mennem kellene-suttogta.

-Ne-kaptam el a karját.-Aludj mellettem.

-Biztos?

-Igen-bólintottam behunyt szemekkel, mire közelebb húzott magához, aztán a mellkasára vont. Nem akartam abban a pillanatban aludni, de az álmok változatlanul elértek engem, de még egyetlen mondatot elkaptam, ami miatt mosollyal az arcomon aludtam el a mellkasán.

-Szeretlek téged és mostantól senki se bánthat téged, mert azt nem hagyom...