14. fejezet-The beginning of summer holiday... Avagy a nyári szünet kezdete...

Sziasztok Szent Margit gimiseim! :D
Tudom ez se lett egy nagyon hosszú rész, de nem akartam többet beleírni, mert úgy gondoltam Belláék már eleget szenvedtek és itt az ideje, hogy tényleg boldogok legyenek együtt. :)
Nos ez az utolsó rész. Holnap jön az epilógus és jövő héten még két ráadás résszel is megleplek titeket. Viszont ha minden jól alakul, akkor más bejelenteni valóm is lesz jövő héten. :D De addig is itt az utolsó fejezet :*
Jó olvasást nektek!
Skyler Brooks :*
Ui: Fent a "Chapters" oldalon az összes fejezetet megtalálhatjátok kis részletekkel.

14. fejezet

The beginning of summer holiday...

Avagy a nyári szünet kezdete...

Az évzáró napja...

A baleset óta majdnem két hónap telt el. A gyógytorna segítségével sikeresen felépültem és visszamentem a suliba is. Az első hét volt a legborzasztóbb, mert akkor még Bálint is ott volt a folyosókon, szembe velem. Az első héten rengeteget sírtam miatta és az még tovább rombolta összetört szívemet, amikor a lányok elmondása szerint pillantásokat vetett rám.

A srácokkal való próbákra nem igazán jártam el kezdetekben, de aztán az is bekövetkezett. Először rohadt kínos volt, de beleszoktam és csak pár szót váltottam Bálinttal, az is csak a közös duetteink miatt volt. Rohadtul fájdalmas volt az, amin akkor keresztülmentem, de a barátaim mellettem álltak.

Nos azóta változások is kerültek az életünkbe.

Mivel már Boginak és Vivinek is volt barátja, már csak Liza maradt ki a sorból és nemsokára már neki is volt egy boldog kapcsolata. Dávid nem várt tovább és közel került a barátnőmhöz, randira hívta. Liza elmondása alapján a randi első fele elég kínos volt, de a végére teljesen feloldódtak mindketten és egy csodás estéjük lett. Ezt az estét egyre többször megismételték és a végén már össze is jöttek egymással. Az életünk úgy alakult, ahogy kellett. Legalábbis nekik, nekem még időre volt szükségem.

Június 15-e van, az évzáró napja és én már alig várom a nyári szünetet. Még elég lassan lépkedek a műtött lábammal, de bejöttem, mert nem akartam lemaradni az utolsó napról.

-Jó pihenést kívánok minden diáknak! Pihenjetek sokat, hogy jövőre újult erővel kezdjétek a tanévet. Az idei 2014/15-ös tanévet lezárom-kiáltotta az igazgató.

Hangos taps és a Szózat lejátszása után a diákok és mi, akik a műsorban szerepeltünk elindulunk a tantermek felé. A nyár hamarosan kezdetét veszi, már csak a bizonyítványosztás volt hátra.

Hogy a nyaram miről fog szólni? Apáékkal nyaralás a Balatonon, barátnős ottalvós partik, városi kis kiruccanások és a közös fellépések Bálintékkal. Strandolás, nevetés és felejtés. Ebből áll majd a nyaram, meg abból, hogy elviseljem a hőséget, a meleget és hogy túl legyek Bálinton. Elég nehezen fog menni, de sikerülni fog. A barátaimmal együtt biztosan menni fog.

-Kinek mi a terve?-kérdezte Bogi, mikor a lépcsőn sétáltunk le a bizonyítványosztás után.

-Nagymama, barátok, Balaton-mosolyogtam.

-Az első kettő dettó, de mi elég sok helyre megyünk még-vonta meg a vállát Vivi.

-Én csak élvezem a nyári szünetet-vigyorog Liza.

-Mindenképpen el kell jönnötök az első fesztiválra, amin szerepelünk-fordultam hozzájuk lelkesen és elmondtam nekik, hol és mikor lesz.-Elég sokan szoktak rá eljönni, úgyhogy nagy az esélyünk arra, hogy ne csak itt a városban legyünk híresek, hanem a megyében is.

-Ez szuper-mondta Bogi.-Mindannyian ott leszünk és támogatunk téged.

-Köszönöm, ez nekem sokat jelent. Ki hogy megy haza?

-Engem Gergő visz haza, mert be akarom mutatni anyuéknak-mosolygott Bogi.

-Engem Levi még elvisz egy randira-karolt belém Vivi.

-Én busszal megyek szokás szerint, de Dáviddal gyalog megyünk ki a buszmegig.

Én csak mosolyogtam. Busszal megyek haza Tomival és Rebekával, akit Tomi meghívott magához. Annyira jó látni, hogy a barátaim boldogok. Nem érdekel, hogy mi lesz velem, ha tudom, hogy ők boldogok. És a boldogságuk csak erőt ad nekem ahhoz, hogy folytassam.

Visszaemlékezve az első évem nem is volt olyan rossz a Szent Margit Gimnáziumban. Csodálatos barátaim lettek, megismertem a szerelmet ugyan, de el is vesztettem. Boldog voltam, de közben szomorú is. Az ember örökké sosem lehet boldog, mindig lesz valami vagy valaki, aki beleszól az életébe és tönkreteszi a boldogságát. Ezt már rég megtanultam, és jelen pillanatban is ebben élek. Igazából ebben éltem.

Amikor Andrist megismertem eléggé kétségbeesetten próbáltam ragaszkodni hozzá, de akkor még bennem volt az Ádámmal való szakítás emléke, és még nem tudtam elfogadni, ami már akkor is nyilvánvaló volt: Ádámot akartam elfelejteni Andrissal, ami miatt nemcsak én, hanem sokan szenvedtünk. Andris sem volt mondjuk ártatlan, hiszen hazudott nekem és tönkre tett engem, de azóta hónapok teltek el és kibékültünk egymással, bár még nem vagyunk olyan jóba, mint régen, de haladunk.

De azt sem vettem észre, ami az orrom előtt volt. Bálint szerelmes volt belém kezdetektől fogva, azért volt olyan hűvös velem. Viszont az állandó homlokpuszik, a gyengéd szavak és az ölelések elárulták őt, ezért kezdtem vonzódni hozzá, de akkor még nem sejtettem a végét. Nem sejtettem, hogy így végezzük.

Nem sejtettem, hogy Andris csak átver, és hogy az igazságot Bálinttól tudom meg. Fogalmam sem volt arról, hogy Bálint szerelmet fog vallani nekem a bál estéjén és hogy egy hónap alatt képes vagyok beleszeretni. A sors furcsa tréfát űzött velem, amikor én és ő összejöttünk. Talán ez így volt megírva. Talán mi nem illettünk egymáshoz vagy csak nem voltam jó neki és ezért szakított velem.

Ahogy kiértünk az udvarra, a nyár meleg szellői fújták meg a hajamat. Meleg volt, de nem az az elviselhetetlen hőség. Hamarosan tényleg eljön a forró, nyári idő, de addig is élvezni fogom a kellemes meleget.

Nevetve léptünk ki az iskola kapuján és vissza se néztünk, mert tudtuk, hogy két és fél hónappal később újból itt leszünk majd, hogy tanuljunk. Nem akartam tovább itt lenni, pihenni akartam egy ilyen kemény utolsó hónap után. A tanárok hajtottak minket és ez mindenkit kivétel nélkül kifárasztott, úgyhogy már mindannyian arra vágyott, hogy eljöjjön a nyári pihenés ideje. Itt volt.

-Nézzétek-mutatott Liza egy kisebb csoport felé az út mellett-ott vannak a srácok.

Megtorpantam, amikor megpillantottam a fiúk társaságát. Mindannyian ott voltak. Szó szerint mindannyian. Az After Day tagjai, Dávid, Levi, Andris... És Bálint is, aki lesütött szemmel idegesen várakozott. A fiúk vállon veregették többször is és olyan volt, mintha sok szerencsét kívántak volna neki. Nem tudtam, miért van itt, de egyre jobban aggódtam, hogy valami baj történt.

És akkor felemelte a fejét. Tekintetét az enyémbe fúrta és csak nézett engem. Majdnem két hónapja, hogy utoljára így egymás szemébe néztünk, ilyen mélyen. Most, hogy újra láthattam a szürke mélységet, rájöttem, hogy valami nincs rendben vele. Minden életkedv, minden vidámság, a csillogás kiveszett belőle.

A fiúk a barátnőim mellé sétáltak és egyenként ölelték meg őket, majd kikapták a kezükből a bizonyítványt, hogy megnézhessék a szuper jegyeket. Én viszont csak felé sétáltam, nem maradtam ott a többiekkel, kíváncsi voltam, miért van itt, mikor megmondtam neki, hogy lehetőleg kerüljön engem.

-Te mit keresel itt?-kérdeztem suttogva, miközben odaléptem hozzá. A többiek nem messze tőlem megálltak és ránk pillantottak, aggódó szemeik az én tekintetem után kutattak, de biccentettem feléjük, mire kicsit megkönnyebbültek. Arcomat újból felé fordítottam.

-Csak szerettelek volna meglátogatni és...-vakarta meg a tarkóját idegesen.

-Nem akarlak látni-motyogtam, majd megpróbáltam kikerülni, de elkapta a karom.

-Bella, kérlek, csak hallgass végig, egy percet kérek-könyörgött és tudtam, hogy addig úgy sem hagyna békén, ameddig meg nem beszéljük ezt egymással, így megálltam az út szélén a válaszát várva, miközben ő megkönnyebbült egy pillanatra, de aztán megkomolyodott és közömbös arcomat látva ideges lett. Vajon mit akar?

-Csak szerettem volna beszélni veled. Hülye voltam, mikor hagytam, hogy eltávolodj tőlem és bunkó paraszt voltam, aki nem ismerte fel mekkora kincset kapott-mosolygott rám és egy tincset kisimított az arcomból. Egy könnycsepp akaratlanul is utat tört magának, végigfutva az arcomon, az államig, majd le a földre.-Utálom, hogy miattam kellett sírnod. Tudom, hogy milyen rosszul érezted magad, beszéltem az apukáddal, akitől nem kis fejmosást kaptam-nevetett fel halkan, mire én is elkuncogtam magam-de igazából megérdemeltem, mert igaza volt. Szeretlek téged és nem érdekel, hogy mennyi távolság van köztünk, ha kell mindennap lemegyek hozzád, ha kell mindennap írok SMS-t, sőt skypeolhatunk is és akár csetelhetünk is... Nekem mindegy, mit csinálunk, de kérlek-kezdte halkan, majd közelebb hajolt hozzám-ne engedj el soha többé. Szeretlek és képes vagyok harcolni érted. Mindent meg fogok próbálni, ha kell romantikus vacsorát készítek, elviszlek egy romantikus filmre a moziba, vagy akár sétálhatunk a naplementében, nekem aztán mindegy, csak had legyek melletted. Ez az én egyetlen kívánságom.

-Miért hagytál el igazából?-kérdeztem rá. Sírásomat alig bírtam már visszatartani.

-A balesetünk után képtelen voltam a szemedbe nézni és úgy melletted maradni, hogy tudtam, hogy miattam mentünk neki annak a fának...-kezdte komoran és lehajtotta a fejét.

-De nem miattad történt a baleset. Véletlen volt, baleset volt-tagoltam a szavakat újra és újra, hogy tisztán megérthesse.

-De én úgy éreztem, hogy miattam volt. Én vezettem a kocsit, a szüleid rám bíztak téged és én csak kórházba juttattalak. Akkor úgy gondoltam, hogy meg se érdemellek. De ma mikor elmentem hozzátok Andris szavainak hatására, apukád fogadott. Tudod, eléggé féltem tőle a baleset miatt. De csak komolyan elbeszélgetett velem, majd elengedett engem, én pedig rögtön ide az évzáróra rohantam. Csak egyetlen-egy utolsó esélyt kérek, hogy mindent megoldjak. Ha elrontom, akkor nyugodtan küldj el a fenébe!

Akár percekig is nézhettem rá, aztán megtört a jég. Arcomon halvány mosoly jelent meg, mert tudtam igazat mondott. A szeme mindent elárult, a szavak, amiket kimondott mind a lelke mélyéről jöttek, és mind a szívéből szóltak. A mondatok, amik mindig ott ismétlődtek egymás után a fejemben, meghatottak és bárminél többet jelentettek nekem, olyanok voltak számomra, mint a varázsigék, amik elbűvölték. Igazából ez történt velem. Elvarázsolt engem ez a férfi.

-Most már akarva-akaratlanul is zuhanok veled együtt a fekete mélybe-suttogtam. Pontosan tudta mit jelent. Pontosan emlékezett arra, hogy ezt a kifejezést használtam a szerelemre, amikor először beszélgettünk róla.

Elmosolyodott és közelebb lépett. Lehajolt, hogy csókot lehelhessen az ajkaimra, majd behunyt szemekkel újból megcsókolt, aztán egy kicsit eltávolodott tőlem, hogy a számra suttoghassa a mondanivalóját.

-Együtt zuhanunk, de én végig fogni fogom a kezed és nem is engedem el addig, míg azt nem mondod, hogy nem szeretsz.

-Én pedig veled tartok addig, míg azt nem mondod, hogy a szíved más lány miatt dobog-mondtam, majd újból megcsókoltam. Szenvedélyesen, itt a kifelé tartó diákok szeme láttára, mert már nem érdekelt semmi az ég világon. Csak az, hogy itt lehettem a karjai között, boldogan és szerelmesen.

-Végre-kiáltottak fel a többiek egyszerre.

-Komolyan mondom, Bella, neked adjuk őt, teljesen, de még egyszer nem vagyok hajlandó elviselni a folytonos nyafogását-forgatta meg a szemeit Andris viccesen.-Tudod te hányszor felhívott engem, hogy nem bír aludni, mert te jársz a fejébe?

Hangosan felnevettem, majd csókot nyomtam Bálint arcára.

Boldogok voltunk. Tudtam, hogy onnantól a nyaram és egyben az életem is felejthetetlen lesz.