Nos eltelt a karácsony is, hamarosan újév, és egy évnek vége lesz. Ahogy lassan a történetnek is. Már csak két rész lesz, és ezt is lezárom. De addig is itt van a következő rész. Jó olvasást hozzá! :*
Ui: Hogy telt nektek a karácsony?:33 Én kaptam egy csomó könyvet, és most megállás nélkül olvasok:33
xoxo Sky
Amikor az ember bevall bizonyos dolgokat bizonyos személyeknek, akkor azután vár valamilyen reakcióra. Bármire, amit ki tud következtetni. Valamire, ami után mosolyoghat, vagy szomorkodhat.
Én is megkaptam a várva várt reakciót, ami a körülményekhez képest furcsa volt.
Zoli kiborult. De még hogy. Miután kiejtettem azt a szót a számon, csak felugrott mellőlem, és elkezdett fel-alá járkálni, mintha valamivel iszonyatosan felidegesítettem volna. Valamiért azért ennél jobb reakciót vártam a vallomásom után. Talán megbántottam ezzel? De mégis miért?
Kiskorunkban elég sokat veszekedtünk a különböző dolgokon, de végül mindig kibékültünk. Egyszer amiatt vesztünk össze, hogy kié legyen az utolsó szelet csokis torta a születésnapomról. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy én vagyok az ünnepelt, így az enyém kell, hogy legyen. Ám Zoli azt mondta, hogy ő egy szeletet sem evett belőle, miközben én tudtam, hogy már két szelet is a hasában volt. Mindezek ellenére végül odaadtam Zolinak azt a csokis tortát, aki meg visszatolta elém. Makacs voltam, és ő is. Így elfeleztük.
Zoli hirtelen megállt előttem, majd felhúzott magához. Túl közel álltam hozzá, és a szája is majdnem az enyémen volt. Kezei a könyökömnél tartottak meg, de miután látta ijedt arckifejezésemet, az arca ellágyult kicsit, kezeit a nyakamra tette, úgy nézett bele a szemembe.
-Én nem vagyok egy szent-szólalt meg egy idő után-és tudnod kell, hogy nagyon elegem van abból, hogy a régi énemhez hasonlítasz. Nem vagyok olyan, mint régen. El kell menned tőlem, mielőtt csak összetörlek... Mert én mindenkit csak összetörök. Még téged is, akiért képes lennék bármire...
Kezeimmel a hajába túrtam, most volt lehetőségem visszakapni, nem akartam elengedni.
-De igenis önmagad vagy, a régi önmagad. Ezt lehet nem észleled, őszintén én sem veszem magamon észre, hogy végre önmagamként viselkedek, de ti felnyitjátok rá szemem. Te is az a fiú vagy, akibe beleszerettem, aki itt,-mutattam a szívére, mire lenézett a kezemre-a szíve mélyén még mindig az a fiú, akivel együtt zenéltem a szobámban, aki folytonosan félt a kutyák közelébe menni,-nevettem halkan-mert egy kutya megkergette... Ez a fiú vagy. Ő az igazi Szántó Zoli, és én... Szeretem.
Ekkor szakadt el az a bizonyos cérna Zolinál, mert pillanatok alatt a fa törzsét éreztem a hátam mögött, a lábaim pedig a dereka köré voltak kulcsolva, kezeimet a nyaka köre fontam. Azt hiszem, mi voltunk a robbanó bomba értékes alapanyagai. Én, aki bármelyik másodpercben meg tudott volna gyulladni, és a robbanékony Zoli, aki olyan erővel szorított magához, amennyire csak tudott.
A kezei felfedező útra indultak a derekamon egészen a tarkómig, én pedig közben az izmos hátát simogattam. Nyilvános helyen voltunk, de az egész hetünket a feszültség jellemezte, és ez most jött ki rajtunk. De ez az egész annyira kínos lesz, ha valaki meglát min... De tudjátok mit? A francba is az egésszel, nem érdekel.
-Tönkre foglak tenni, kicsi lány-mormolta a bőrömbe.
-Már tönkre tettél egyszer, mégis itt vagyok. Én egy igazi túlélő vagyok-kacérkodtam vele, ami még engem is meglepett, hiszen sosem voltam ez a fajta típusú lány. Zoli is megdermedt egy pillanatra, majd felnézett a szemembe. Olyan vad tűz lobbant fel bennem és valószínűleg benne is, amikor a tekintetünk összeakadt, amit jelen pillanatban senki az ég világon nem tudott volna elpusztítani.
-Te sokkal több vagy egy túlélőnél. Basszus, te még mindig az én angyalom vagy, kicsi lány-csókolt meg, majd újra elszakadt egy pillanatra tőlem.-Még mindig te vagy az őrangyalom...
Ennyi volt, kész vége. A testem minden része, a szívem összes darabkája és az agyam utolsó ép, józan sejtjei felmondták a szolgálatot, és teljesen behódoltak ennek a fiúnak, aki most úgy nézett ki, mint egy félisten. És csak csókolt, és csak csókolt, és csak csókolt...
Aztán valahogy letett a földre, de ott se bírtuk sokáig újra egymásnak estünk, pontosabban ő nekem. Alig bírta türtőztetni magát, pedig kellett volna, mégiscsak a szabadban voltunk, bármikor megjelenhetett valaki. Az utolsó józan kicsi eszemmel eltoltam magamtól, és megigazítottam magam, míg ő csak kikerekedett szemekkel, a mellkasánál kigombolt inggel (amiben valljuk be, hogy igazán szexi volt), és szanaszét álló hajjal nézett rám megjátszott sértődöttséggel, és zihálva.
-Most miért toltál el? Olyan jól éreztem magam-nyafogott, mint egy kisgyerek, mire hangos kacagásban törtem ki. Újra önmagam voltam.
-Tudod, nem vagyok rossz kislány, akinek minden egyes intim pillanatáról tudósítania kell a híres barátja rajongóit...-kacsintottam viccelődve.
-Akkor meg, mire várunk? Itt van két méterre a ház tőlünk.
-Milyen perverz vagy-hitetlenkedtem egy kicsit megjátszva.
-Ó, kicsi lány-tárta szét a karjait-ez az életem-viccelődött, majd hirtelen elkomolyodott. Keze felvándorolt a tarkómra, miközben mélyen elvesztem gyönyörű kék szemeiben.-De akkor most adsz egy esélyt?-simított végig a hajamon.
-Szerinted itt állnék még, ha erre a kérdésre nem lenne a válasz?
A következő napokra Zolit mintha kicserélték volna. De most komolyan, annyira felpörgött; olyan volt, mintha minden áldott nap 10 doboznál több energiaitalt ivott volna. Peti és Levi csak röhögött rajta, és lassan már én is kacagtam az új barátomon. Nagyon vicces volt, ahogy vidám kedvességgel üdvözölt végig mindenkit a strandon másnap, vagyis szombat reggel, és éreztem rajta, hogy legszívesebben mindenkinek elújságolta volna, hogy én vagyok a barátnője.
De az volt igazán durva, amikor megjelent a törülközőnk mellett egy izmos, fekete hajú srác. Zoliék épp bementek egy kicsit röplabdázni a vízbe, így a lányokkal egyedül voltunk kint a strandon. A srác meg biztos gondolta, hogy itt az ideje, hogy bepróbálkozzon nálunk. Csak úgy lazán odasétált hozzánk egy kék, térdig erő rövidnadrágban, és egy fekete keretes napszemüveg mögül pillantott le rám, miközben felvette a leveszem-a-bugyit-rólatok mosolyát. Határozottan utáltam ezt a mosolyt. Viszont a srác elég jól nézett ki, de nem Zoli volt.
A srác lehajolt hozzám, míg a másik haverja, aki közben megérkezett mellé, Vera arcához hajolt, és közben átnézett Annára, a fekete hajú meg nemcsak engem, hanem Bekát is elkezdte stírölni. A lányokkal egyetlen néma pillantással megbeszéltük, hogy ennek nem lesz jó vége, ha a barátaink, és kifejezetten az én barátom meglátja, hogy ezek az idióták körülöttünk legyeskednek.
-Sziasztok, lányok-szólalt meg mély hangon a fekete. Őszintén szólva szerintem nem állt jól neki, sőt alig bírtam ki, hogy hangosan fel ne kacagjak.-Nem lenne kedvetek egy kicsit bejönni a vízbe úszkálni, és közben...-kezdte feltenni az ajánlatok, de közben sajnos egy hang és egy rávetülő árnyék megakadályozta ebben.
Zoli arca nyugodt volt, de az ökölbe szorított keze, a szeméből düh, míg a most-tűnj-el mosolyából feszültség áradt. Sejtettem, hogy most ehhez a veszekedéshez semmi kedve nincs, de mégis megállt mellettem, mint a védőbástyám, aki bármikor neki bírna esni a „vendégünknek”.
-Ó, nem mennek ők sehová. Ja és haver, örülnék, ha elmennél a barátnőm közeléből-pillantott le rám.
-Mind a négy a tiéd, haver?-nevetett fel mellettem a fekete, mire dühösen felálltam a törülközőről és tüntetőleg átfogtam Zoli derekát, ezzel jelezve az idióta majomnak, hogy én már foglalt vagyok.
Zoli meg csak fogta, és elém lépett. Már majdnem elindult a vihogó, fekete hajú srác felé, amikor a keze után kaptam. Megszorítottam, jelezve, hogy nem kellene ennyire magára vennie, és próbáljon meg lehiggadni, mert emberek előtt vagyunk. Miután már nem akart kiszabadulni a karjaimból, összefonta az ujjainkat, de még mindig nem mozdult el előlem.
-Ó, most már egy kilőve-vigyorgott fel ránk gúnyosan, majd Bekára pillantott.-Na és te szivi? Te eljössz velem egy kicsit úszni?
-Álmodban, haver-rebegtette a szempilláit Beka, majd megjegyezte, hogy ő elmegy kaját venni, Anna pedig készségesen vele tartott, sőt Peti is velük ment, gondolom azért, hogy pajzsként védje a lányokat az ilyen seggfejektől. Egyedül Verát fűzte még a másik csávó, mire Zoli morogva „megkérte”, hogy tűnjenek el a közelünkből. Na jó, nem pontosan ilyen szavakkal, sokkal cifrább káromkodásokkal.
-Mert ha nem?-húzta fel a szemöldökét a csávó, mire majdnem bemostam neki, de Zoli is ugrásra készen állt, sőt el is indult felé, a fekete meg csak nevetett még mindig guggolva ott, ahol eddig. Ám egy hang megállította a barátomat, mielőtt megverte volna a srácot.
-Akkor a szép nagy öklöm a te képedben fog landolni-jelent meg fenyegetően mellette Levi.-És úgy gondolom, hogy nem szívesen mennél haza monoklival azért, mert bepróbálkoztál a barátnőmnél.-Vera egész testében megdermedt, én meg Zoli pedig kikerekedett szemekkel pillantottunk egymásra, aztán az elszántul kioktató Levi alakjára.-Tehát most mindketten szépen felálltok és eltűntök innen amilyen gyorsan csak lehet, világos voltam?
Nos a srácok úgy néz ki felfogták, hogy mit kértek a barátaink ugyanis a következő percben feltartott kezekkel elhátráltak, és eltűntek, de közben csak elkezdtek röhögni. Láttam a srácokon, hogy egy pici kell, és a két srácnak rontanak, de aztán miattunk megemberelték magukat.
Ez mind szép és jó volt, csakhogy Vera még mindig úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. A haja nedvesen tapadt az arcához, de őt ez cseppet sem érdekelte, hiszen Levi most hitette el két idegennel, hogy ő a barátnője. Ez azért kicsit megdöbbentő. Mármint Levi, aki sosem szeretett bunyókba keveredni, most kiállt volna egy olyan lányért, akit szinte egy hete ismert meg rendesen. Ez egy kicsit szürreális, én mégis örültem neki.
Akkor láttam, hogy jobb ha lelépünk, amikor Vera hirtelen rájött, mi is történt valójában, és nem tudta megállítani az arcát elborító vöröses árnyalatot. Ezért én elnézést kérve tőlük, kézen fogtam Zolit, és berángattam a Balaton hűsítő vizébe.
Több, mint 36 fok volt, tűzött a nap, és a vízen megtörve a fény a szemembe sütött. Minden szikrázott körülöttünk, de a legnagyobb lángot mi magunk lobbantottuk fel. Mivel Zoli valahonnan emlékezett arra, hogy utálom a homokos, hínáros talajt, a lábaimat a dereka köré kulcsolta, én pedig a kezeimmel a hajába túrtam. Egyetlen apró csók segítségével máris tombolt közöttünk a vágy, de nem távolodtunk el egymástól a nyilvánvaló jelek ellenére sem.
Aztán Zoli a fejével a part felé bökött, így én is odapillantottam. Levi és Vera egy takarón üldögélt, és elmélyülten beszélgettek. Közben néha viccelődve meglökték egymást a vállaikkal, vagy Levi végighúzta a kezét Vera combján, de a legfurcsább az volt, ahogy a kezeik összekulcsolódtak Vera ölében. Így ültek tovább, mintha mindent elrendeztek volna ezzel.
-Mégis mi van ezekkel? Túltengnek bennük a hormonok?-viccelődött Zoli, mire fejbe vágtam.
-Egy: ne beszélj így, kettő: hagyd őket békén, mert lehet, hogy jól ellesznek majd együtt és három: te csak ne beszélj. Tudom én, hogy milyen a te horm...-vágtam neki vissza kinyújtott nyelvvel, de szája az enyémre tapadt, én pedig visszavágásként lenyomtam a víz alá. Nem számított rá, és tetetett sértődöttséggel nézett rám, mikor feljött a víz alól.
Nem úsztam meg szárazon, hiszen elkezdett kergetni. Én pedig sikítozva menekültem előle. Nem kis nézőközönséget kaptunk emiatt, de kit érdekelt, amikor annyira jól éreztük magunkat.
Azt szokták mondani, hogy a csoki boldogsághormonokat idéz elő bennünk, pedig szerintem a szerelem, az érintések, a csókok sokkal nagyobb boldogsággal töltenek el bennünket. Legalábbis az elektromosság ezt mutatja, amely akkor megy át a testemen, amikor Zoli megérint. Lehet, hogy most mindenki azt mondaná, hogy ez egy csöpögős, nyálas love story, és csak ömlengek egy sort erről az új kapcsolatról, de nem tarthatnak furcsának amiatt, mert majd kiugrok a bőrömből. Hiszen egyszer mindenki volt/lesz szerelmes, és nekem ez most jött el. Nem tudom, meddig fog tartani ez a kapcsolat, lehet, hogy pár hónapnál tovább nem fog, de élvezni akarom, még ha tudom is, hogy Zoli egyszer rám fog unni, és ez a kapcsolat nem fog a boldogan éltek, míg meg nem haltakkal véget érni.
Lehet, hogy minden lány vár egy szőke hercegre a fehér lovon, de mégis melyik lánynak adatik meg, hogy ez valóssá is váljon? Kevés ember él az igaz szerelmével, és egy házasság után, egy hosszadalmas válási procedúrával lesz több az élete, ha nem a Nagy Ő-vel van együtt.
Meg amúgy is az élet nem mindig heppi end, vegyük példának az enyémet. Éveken keresztül szenvedtem egy félreértés miatt, és most itt vagyok ennek a szenvedésnek a kiváltó okával. Az élet furcsa egy dolog. Néha könnyű akadályt, néha meg egy szakadékot állít eléd, amelyeket nem olyan könnyű megoldani. Aztán egy kis erővel, egy kis támogatással minden helyrehozható, minden megoldható.
Később kint heverésztünk a pokrócon, és valahogy minden olyan nyugisnak, olyan logikusnak tűnt, és valahogy örültem annak, hogy a dolgaink kezdtek alakulni. A múltunk nagy valószínűséggel már nem fogja befolyásolni a jelenünket, és a jövőnket. Mindent tisztáztunk egymással, legalábbis Zolival lezártuk az életünk ezen szakaszát, valószínűleg fel fog még hozódni a pánikroham és az az egyéb dolgok, de ez már nem fog számítani.
Ráadásul úgy látszik a Levi-Vera kapcsolat is kezd alakulni, akik most is egymás nyakán csüggtek, közben figyeltek a Peti által mesélt történetre. Engem aztán nem igazán érdekelt a sztori, mert Zoli kezei a combomat simogatták, ettől pedig vörösödtem, és a legrosszabb az volt, hogy úgy remegtem, mint a kocsonya... Hú, de rossz hasonlat ez.
-Mit csinálsz?-kérdeztem halkan rózsás arccal, miközben a szája a fülem mögött játszott, aztán a nyakam vonalát és a fedetlen kulcscsontomat kezdte ostromolni. A szívem pedig hevesen repesett az örömtől, bár az arcom csak tovább vörösödött a nagy közönség miatt.
De persze Mr. Tökéletest ezt mit érdekelte.
Egyetlen perc alatt hátrébb dőlt és elkezdte masszírozni a vállam, amitől megfeszült izmaim ellazultak. De közben egyre mocskosabb dolgokat suttogott a fülembe,-és most megbánom, hogy ezt leírom-de ez nekem nagyon tetszett. A szívem akaratlanul is megdobbant, amikor egy apró, gyengéd puszit nyomott a hajamba. Amikor megunta, hogy a vállaimat masszírozza, ölelésébe vont, és a kezeit a hasamon fonta össze, de továbbra is kényeztette a szájával a nyakamat, meg az arcomat. Én pedig csak vigyorogtam, amikor néha megjegyzett egy-két dolgot, például a szerinte lágy és puha bőrömről. De az idő nagy részében csak behunyt szemekkel a mellkasának dőlve próbáltam úrrá lenni a remegésemen.
Hirtelen talált el minket egy vizes labda, és egy kicsit felsikítottam a hideg érintésétől, aztán meghallottam a többiek röhögését. Peti-akiről kiderült, hogy ő volt a nagyszerű dobó-hátradőlve a fűben, a hasát fogva nevetett és közben ránk szegezte az ujjait.
-Haver, látnotok kellene a képeteket...-nevetett fel.-De most komolyan, menjetek szobára!
Nos a hétvége és a hét első pár napja azzal telt, hogy rongyosra jártuk a lábunkat. Nagyon sok múzeumba mentünk be, illetve túráztunk is a badacsonyi kilátóba. Igen, szépek voltak, meg minden, de azért durva volt, hogy mennyire kifáradt a tábor szerdára.
Kövi héten szerdán pihenő napot tartottunk, nem mentünk sehová, csak a táborban járkáltunk, beszélgettünk stb. Mi csak kint voltunk a házunk mögötti fa alatt, zenélgettünk, nevettünk. Este aztán mindenki ment a maga dolgára (értsétek: mindenki elment a saját házába aludni), de mi Zolival az ágyon feküdtünk egy ideig. Aztán mindketten gyorsan letussoltunk. Mivel én mentem először, már csak arra vártam, hogy ő visszajöjjön.
Már két hete együtt voltunk, és olyan volt hozzám, mint egy úriember, a legjobb modorral és a legnagyobb kedvességgel. Hihetetlen mennyire érzelmes, szenvedélyes és hűséges volt, sőt már régóta vágytam egy ilyen boldog kapcsolatra, és most megkaptam végre.
Amikor Zoli kilépett a fürdőszobából, nedves hajából csöpögött a víz, és egyetlen törülköző volt a dereka körül, ami nem kicsit beindította a fantáziám. Legyen annyi elég, hogy... Jól van, elég. Nos Zoli lassan elindult felém, amikor észrevette, hogy elpirultam az izmos, fedetlen felsőtestétől. Gúnyos vigyorából már tudtam, hogy megint viccelődni fog.
-Na mi van, kicsi lány? Csak nem zavarba jöttél a látványomtól?
-Ó, én...-dadogtam, miközben leült mellém az ágyra, majd egyre közelebb jött hozzám. Még mindig az az egyetlen törülköző volt rajta, én meg majd megőrültem ennek a gondolatától. Hirtelen az arcomhoz hajolt, és apró csókot nyomott a számra.
Többet nem is számított már a józan ész, de szerintem nála sem. Azt hiszem, felrobbant bennem valami olyan, amit eddig sosem éreztem. Mindketten zihálva vettük a levegőt, miközben csak csókoltuk egymást. Aztán megéreztem a hátam mögött a párnákat, és az ágyat, majd Zoli kezeit a derekamnál.
Egy pillanatra megdermedtem a tudattól, hogy mit fogunk megtenni most, és emiatt Zoli elhajolt tőlem. Aggódóan nézett a szemembe, és most megfigyelhettem, hogy mennyire vált sötétté a szeme a vágytól.
-Figyelj, nem kell megtennünk, ha te...-szólt, de elhallgattattam.
Azt hiszem, a többi már ránk tartozik. Annyi biztos, hogy óvatos és gyengéd volt. Nem siettünk, nem zavartak meg minket, csak ketten voltunk. Az ajtókon túli világ már rég aludt, mikor mi még a plafont bámulva beszélgettünk, és nevettünk. Nem is tudom, ismerkedtünk egymással, pontosabban azzal a három évvel, amit külön töltöttünk.
Nagy előrelépés volt az életünkben, amit megtettünk, de azt hiszem a kapcsolatunk elég erős volt ehhez. Viszont jobban kötődtem hozzám, mint eddig bármikor. Egy pillanatra se lettem volna hajlandó elengedni, és Zoli mozdulataiból ítélve azt hiszem, ezzel ő is így volt. A kötelék, az a szál közöttünk egyre szorosabb lett, már nem olyan vékony volt, mint egy cérnaszál, ami könnyen elszakad. Sokkal erősebben kötődtünk egymáshoz, mint eddig valaha.
Az életünk azon az éjszakán megváltozott...
Én is megkaptam a várva várt reakciót, ami a körülményekhez képest furcsa volt.
Zoli kiborult. De még hogy. Miután kiejtettem azt a szót a számon, csak felugrott mellőlem, és elkezdett fel-alá járkálni, mintha valamivel iszonyatosan felidegesítettem volna. Valamiért azért ennél jobb reakciót vártam a vallomásom után. Talán megbántottam ezzel? De mégis miért?
Kiskorunkban elég sokat veszekedtünk a különböző dolgokon, de végül mindig kibékültünk. Egyszer amiatt vesztünk össze, hogy kié legyen az utolsó szelet csokis torta a születésnapomról. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy én vagyok az ünnepelt, így az enyém kell, hogy legyen. Ám Zoli azt mondta, hogy ő egy szeletet sem evett belőle, miközben én tudtam, hogy már két szelet is a hasában volt. Mindezek ellenére végül odaadtam Zolinak azt a csokis tortát, aki meg visszatolta elém. Makacs voltam, és ő is. Így elfeleztük.
Zoli hirtelen megállt előttem, majd felhúzott magához. Túl közel álltam hozzá, és a szája is majdnem az enyémen volt. Kezei a könyökömnél tartottak meg, de miután látta ijedt arckifejezésemet, az arca ellágyult kicsit, kezeit a nyakamra tette, úgy nézett bele a szemembe.
-Én nem vagyok egy szent-szólalt meg egy idő után-és tudnod kell, hogy nagyon elegem van abból, hogy a régi énemhez hasonlítasz. Nem vagyok olyan, mint régen. El kell menned tőlem, mielőtt csak összetörlek... Mert én mindenkit csak összetörök. Még téged is, akiért képes lennék bármire...
Kezeimmel a hajába túrtam, most volt lehetőségem visszakapni, nem akartam elengedni.
-De igenis önmagad vagy, a régi önmagad. Ezt lehet nem észleled, őszintén én sem veszem magamon észre, hogy végre önmagamként viselkedek, de ti felnyitjátok rá szemem. Te is az a fiú vagy, akibe beleszerettem, aki itt,-mutattam a szívére, mire lenézett a kezemre-a szíve mélyén még mindig az a fiú, akivel együtt zenéltem a szobámban, aki folytonosan félt a kutyák közelébe menni,-nevettem halkan-mert egy kutya megkergette... Ez a fiú vagy. Ő az igazi Szántó Zoli, és én... Szeretem.
Ekkor szakadt el az a bizonyos cérna Zolinál, mert pillanatok alatt a fa törzsét éreztem a hátam mögött, a lábaim pedig a dereka köré voltak kulcsolva, kezeimet a nyaka köre fontam. Azt hiszem, mi voltunk a robbanó bomba értékes alapanyagai. Én, aki bármelyik másodpercben meg tudott volna gyulladni, és a robbanékony Zoli, aki olyan erővel szorított magához, amennyire csak tudott.
A kezei felfedező útra indultak a derekamon egészen a tarkómig, én pedig közben az izmos hátát simogattam. Nyilvános helyen voltunk, de az egész hetünket a feszültség jellemezte, és ez most jött ki rajtunk. De ez az egész annyira kínos lesz, ha valaki meglát min... De tudjátok mit? A francba is az egésszel, nem érdekel.
-Tönkre foglak tenni, kicsi lány-mormolta a bőrömbe.
-Már tönkre tettél egyszer, mégis itt vagyok. Én egy igazi túlélő vagyok-kacérkodtam vele, ami még engem is meglepett, hiszen sosem voltam ez a fajta típusú lány. Zoli is megdermedt egy pillanatra, majd felnézett a szemembe. Olyan vad tűz lobbant fel bennem és valószínűleg benne is, amikor a tekintetünk összeakadt, amit jelen pillanatban senki az ég világon nem tudott volna elpusztítani.
-Te sokkal több vagy egy túlélőnél. Basszus, te még mindig az én angyalom vagy, kicsi lány-csókolt meg, majd újra elszakadt egy pillanatra tőlem.-Még mindig te vagy az őrangyalom...
Ennyi volt, kész vége. A testem minden része, a szívem összes darabkája és az agyam utolsó ép, józan sejtjei felmondták a szolgálatot, és teljesen behódoltak ennek a fiúnak, aki most úgy nézett ki, mint egy félisten. És csak csókolt, és csak csókolt, és csak csókolt...
Aztán valahogy letett a földre, de ott se bírtuk sokáig újra egymásnak estünk, pontosabban ő nekem. Alig bírta türtőztetni magát, pedig kellett volna, mégiscsak a szabadban voltunk, bármikor megjelenhetett valaki. Az utolsó józan kicsi eszemmel eltoltam magamtól, és megigazítottam magam, míg ő csak kikerekedett szemekkel, a mellkasánál kigombolt inggel (amiben valljuk be, hogy igazán szexi volt), és szanaszét álló hajjal nézett rám megjátszott sértődöttséggel, és zihálva.
-Most miért toltál el? Olyan jól éreztem magam-nyafogott, mint egy kisgyerek, mire hangos kacagásban törtem ki. Újra önmagam voltam.
-Tudod, nem vagyok rossz kislány, akinek minden egyes intim pillanatáról tudósítania kell a híres barátja rajongóit...-kacsintottam viccelődve.
-Akkor meg, mire várunk? Itt van két méterre a ház tőlünk.
-Milyen perverz vagy-hitetlenkedtem egy kicsit megjátszva.
-Ó, kicsi lány-tárta szét a karjait-ez az életem-viccelődött, majd hirtelen elkomolyodott. Keze felvándorolt a tarkómra, miközben mélyen elvesztem gyönyörű kék szemeiben.-De akkor most adsz egy esélyt?-simított végig a hajamon.
-Szerinted itt állnék még, ha erre a kérdésre nem lenne a válasz?
A következő napokra Zolit mintha kicserélték volna. De most komolyan, annyira felpörgött; olyan volt, mintha minden áldott nap 10 doboznál több energiaitalt ivott volna. Peti és Levi csak röhögött rajta, és lassan már én is kacagtam az új barátomon. Nagyon vicces volt, ahogy vidám kedvességgel üdvözölt végig mindenkit a strandon másnap, vagyis szombat reggel, és éreztem rajta, hogy legszívesebben mindenkinek elújságolta volna, hogy én vagyok a barátnője.
De az volt igazán durva, amikor megjelent a törülközőnk mellett egy izmos, fekete hajú srác. Zoliék épp bementek egy kicsit röplabdázni a vízbe, így a lányokkal egyedül voltunk kint a strandon. A srác meg biztos gondolta, hogy itt az ideje, hogy bepróbálkozzon nálunk. Csak úgy lazán odasétált hozzánk egy kék, térdig erő rövidnadrágban, és egy fekete keretes napszemüveg mögül pillantott le rám, miközben felvette a leveszem-a-bugyit-rólatok mosolyát. Határozottan utáltam ezt a mosolyt. Viszont a srác elég jól nézett ki, de nem Zoli volt.
A srác lehajolt hozzám, míg a másik haverja, aki közben megérkezett mellé, Vera arcához hajolt, és közben átnézett Annára, a fekete hajú meg nemcsak engem, hanem Bekát is elkezdte stírölni. A lányokkal egyetlen néma pillantással megbeszéltük, hogy ennek nem lesz jó vége, ha a barátaink, és kifejezetten az én barátom meglátja, hogy ezek az idióták körülöttünk legyeskednek.
-Sziasztok, lányok-szólalt meg mély hangon a fekete. Őszintén szólva szerintem nem állt jól neki, sőt alig bírtam ki, hogy hangosan fel ne kacagjak.-Nem lenne kedvetek egy kicsit bejönni a vízbe úszkálni, és közben...-kezdte feltenni az ajánlatok, de közben sajnos egy hang és egy rávetülő árnyék megakadályozta ebben.
Zoli arca nyugodt volt, de az ökölbe szorított keze, a szeméből düh, míg a most-tűnj-el mosolyából feszültség áradt. Sejtettem, hogy most ehhez a veszekedéshez semmi kedve nincs, de mégis megállt mellettem, mint a védőbástyám, aki bármikor neki bírna esni a „vendégünknek”.
-Ó, nem mennek ők sehová. Ja és haver, örülnék, ha elmennél a barátnőm közeléből-pillantott le rám.
-Mind a négy a tiéd, haver?-nevetett fel mellettem a fekete, mire dühösen felálltam a törülközőről és tüntetőleg átfogtam Zoli derekát, ezzel jelezve az idióta majomnak, hogy én már foglalt vagyok.
Zoli meg csak fogta, és elém lépett. Már majdnem elindult a vihogó, fekete hajú srác felé, amikor a keze után kaptam. Megszorítottam, jelezve, hogy nem kellene ennyire magára vennie, és próbáljon meg lehiggadni, mert emberek előtt vagyunk. Miután már nem akart kiszabadulni a karjaimból, összefonta az ujjainkat, de még mindig nem mozdult el előlem.
-Ó, most már egy kilőve-vigyorgott fel ránk gúnyosan, majd Bekára pillantott.-Na és te szivi? Te eljössz velem egy kicsit úszni?
-Álmodban, haver-rebegtette a szempilláit Beka, majd megjegyezte, hogy ő elmegy kaját venni, Anna pedig készségesen vele tartott, sőt Peti is velük ment, gondolom azért, hogy pajzsként védje a lányokat az ilyen seggfejektől. Egyedül Verát fűzte még a másik csávó, mire Zoli morogva „megkérte”, hogy tűnjenek el a közelünkből. Na jó, nem pontosan ilyen szavakkal, sokkal cifrább káromkodásokkal.
-Mert ha nem?-húzta fel a szemöldökét a csávó, mire majdnem bemostam neki, de Zoli is ugrásra készen állt, sőt el is indult felé, a fekete meg csak nevetett még mindig guggolva ott, ahol eddig. Ám egy hang megállította a barátomat, mielőtt megverte volna a srácot.
-Akkor a szép nagy öklöm a te képedben fog landolni-jelent meg fenyegetően mellette Levi.-És úgy gondolom, hogy nem szívesen mennél haza monoklival azért, mert bepróbálkoztál a barátnőmnél.-Vera egész testében megdermedt, én meg Zoli pedig kikerekedett szemekkel pillantottunk egymásra, aztán az elszántul kioktató Levi alakjára.-Tehát most mindketten szépen felálltok és eltűntök innen amilyen gyorsan csak lehet, világos voltam?
Nos a srácok úgy néz ki felfogták, hogy mit kértek a barátaink ugyanis a következő percben feltartott kezekkel elhátráltak, és eltűntek, de közben csak elkezdtek röhögni. Láttam a srácokon, hogy egy pici kell, és a két srácnak rontanak, de aztán miattunk megemberelték magukat.
Ez mind szép és jó volt, csakhogy Vera még mindig úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. A haja nedvesen tapadt az arcához, de őt ez cseppet sem érdekelte, hiszen Levi most hitette el két idegennel, hogy ő a barátnője. Ez azért kicsit megdöbbentő. Mármint Levi, aki sosem szeretett bunyókba keveredni, most kiállt volna egy olyan lányért, akit szinte egy hete ismert meg rendesen. Ez egy kicsit szürreális, én mégis örültem neki.
Akkor láttam, hogy jobb ha lelépünk, amikor Vera hirtelen rájött, mi is történt valójában, és nem tudta megállítani az arcát elborító vöröses árnyalatot. Ezért én elnézést kérve tőlük, kézen fogtam Zolit, és berángattam a Balaton hűsítő vizébe.
Több, mint 36 fok volt, tűzött a nap, és a vízen megtörve a fény a szemembe sütött. Minden szikrázott körülöttünk, de a legnagyobb lángot mi magunk lobbantottuk fel. Mivel Zoli valahonnan emlékezett arra, hogy utálom a homokos, hínáros talajt, a lábaimat a dereka köré kulcsolta, én pedig a kezeimmel a hajába túrtam. Egyetlen apró csók segítségével máris tombolt közöttünk a vágy, de nem távolodtunk el egymástól a nyilvánvaló jelek ellenére sem.
Aztán Zoli a fejével a part felé bökött, így én is odapillantottam. Levi és Vera egy takarón üldögélt, és elmélyülten beszélgettek. Közben néha viccelődve meglökték egymást a vállaikkal, vagy Levi végighúzta a kezét Vera combján, de a legfurcsább az volt, ahogy a kezeik összekulcsolódtak Vera ölében. Így ültek tovább, mintha mindent elrendeztek volna ezzel.
-Mégis mi van ezekkel? Túltengnek bennük a hormonok?-viccelődött Zoli, mire fejbe vágtam.
-Egy: ne beszélj így, kettő: hagyd őket békén, mert lehet, hogy jól ellesznek majd együtt és három: te csak ne beszélj. Tudom én, hogy milyen a te horm...-vágtam neki vissza kinyújtott nyelvvel, de szája az enyémre tapadt, én pedig visszavágásként lenyomtam a víz alá. Nem számított rá, és tetetett sértődöttséggel nézett rám, mikor feljött a víz alól.
Nem úsztam meg szárazon, hiszen elkezdett kergetni. Én pedig sikítozva menekültem előle. Nem kis nézőközönséget kaptunk emiatt, de kit érdekelt, amikor annyira jól éreztük magunkat.
Azt szokták mondani, hogy a csoki boldogsághormonokat idéz elő bennünk, pedig szerintem a szerelem, az érintések, a csókok sokkal nagyobb boldogsággal töltenek el bennünket. Legalábbis az elektromosság ezt mutatja, amely akkor megy át a testemen, amikor Zoli megérint. Lehet, hogy most mindenki azt mondaná, hogy ez egy csöpögős, nyálas love story, és csak ömlengek egy sort erről az új kapcsolatról, de nem tarthatnak furcsának amiatt, mert majd kiugrok a bőrömből. Hiszen egyszer mindenki volt/lesz szerelmes, és nekem ez most jött el. Nem tudom, meddig fog tartani ez a kapcsolat, lehet, hogy pár hónapnál tovább nem fog, de élvezni akarom, még ha tudom is, hogy Zoli egyszer rám fog unni, és ez a kapcsolat nem fog a boldogan éltek, míg meg nem haltakkal véget érni.
Lehet, hogy minden lány vár egy szőke hercegre a fehér lovon, de mégis melyik lánynak adatik meg, hogy ez valóssá is váljon? Kevés ember él az igaz szerelmével, és egy házasság után, egy hosszadalmas válási procedúrával lesz több az élete, ha nem a Nagy Ő-vel van együtt.
Meg amúgy is az élet nem mindig heppi end, vegyük példának az enyémet. Éveken keresztül szenvedtem egy félreértés miatt, és most itt vagyok ennek a szenvedésnek a kiváltó okával. Az élet furcsa egy dolog. Néha könnyű akadályt, néha meg egy szakadékot állít eléd, amelyeket nem olyan könnyű megoldani. Aztán egy kis erővel, egy kis támogatással minden helyrehozható, minden megoldható.
Később kint heverésztünk a pokrócon, és valahogy minden olyan nyugisnak, olyan logikusnak tűnt, és valahogy örültem annak, hogy a dolgaink kezdtek alakulni. A múltunk nagy valószínűséggel már nem fogja befolyásolni a jelenünket, és a jövőnket. Mindent tisztáztunk egymással, legalábbis Zolival lezártuk az életünk ezen szakaszát, valószínűleg fel fog még hozódni a pánikroham és az az egyéb dolgok, de ez már nem fog számítani.
Ráadásul úgy látszik a Levi-Vera kapcsolat is kezd alakulni, akik most is egymás nyakán csüggtek, közben figyeltek a Peti által mesélt történetre. Engem aztán nem igazán érdekelt a sztori, mert Zoli kezei a combomat simogatták, ettől pedig vörösödtem, és a legrosszabb az volt, hogy úgy remegtem, mint a kocsonya... Hú, de rossz hasonlat ez.
-Mit csinálsz?-kérdeztem halkan rózsás arccal, miközben a szája a fülem mögött játszott, aztán a nyakam vonalát és a fedetlen kulcscsontomat kezdte ostromolni. A szívem pedig hevesen repesett az örömtől, bár az arcom csak tovább vörösödött a nagy közönség miatt.
De persze Mr. Tökéletest ezt mit érdekelte.
Egyetlen perc alatt hátrébb dőlt és elkezdte masszírozni a vállam, amitől megfeszült izmaim ellazultak. De közben egyre mocskosabb dolgokat suttogott a fülembe,-és most megbánom, hogy ezt leírom-de ez nekem nagyon tetszett. A szívem akaratlanul is megdobbant, amikor egy apró, gyengéd puszit nyomott a hajamba. Amikor megunta, hogy a vállaimat masszírozza, ölelésébe vont, és a kezeit a hasamon fonta össze, de továbbra is kényeztette a szájával a nyakamat, meg az arcomat. Én pedig csak vigyorogtam, amikor néha megjegyzett egy-két dolgot, például a szerinte lágy és puha bőrömről. De az idő nagy részében csak behunyt szemekkel a mellkasának dőlve próbáltam úrrá lenni a remegésemen.
Hirtelen talált el minket egy vizes labda, és egy kicsit felsikítottam a hideg érintésétől, aztán meghallottam a többiek röhögését. Peti-akiről kiderült, hogy ő volt a nagyszerű dobó-hátradőlve a fűben, a hasát fogva nevetett és közben ránk szegezte az ujjait.
-Haver, látnotok kellene a képeteket...-nevetett fel.-De most komolyan, menjetek szobára!
Nos a hétvége és a hét első pár napja azzal telt, hogy rongyosra jártuk a lábunkat. Nagyon sok múzeumba mentünk be, illetve túráztunk is a badacsonyi kilátóba. Igen, szépek voltak, meg minden, de azért durva volt, hogy mennyire kifáradt a tábor szerdára.
Kövi héten szerdán pihenő napot tartottunk, nem mentünk sehová, csak a táborban járkáltunk, beszélgettünk stb. Mi csak kint voltunk a házunk mögötti fa alatt, zenélgettünk, nevettünk. Este aztán mindenki ment a maga dolgára (értsétek: mindenki elment a saját házába aludni), de mi Zolival az ágyon feküdtünk egy ideig. Aztán mindketten gyorsan letussoltunk. Mivel én mentem először, már csak arra vártam, hogy ő visszajöjjön.
Már két hete együtt voltunk, és olyan volt hozzám, mint egy úriember, a legjobb modorral és a legnagyobb kedvességgel. Hihetetlen mennyire érzelmes, szenvedélyes és hűséges volt, sőt már régóta vágytam egy ilyen boldog kapcsolatra, és most megkaptam végre.
Amikor Zoli kilépett a fürdőszobából, nedves hajából csöpögött a víz, és egyetlen törülköző volt a dereka körül, ami nem kicsit beindította a fantáziám. Legyen annyi elég, hogy... Jól van, elég. Nos Zoli lassan elindult felém, amikor észrevette, hogy elpirultam az izmos, fedetlen felsőtestétől. Gúnyos vigyorából már tudtam, hogy megint viccelődni fog.
-Na mi van, kicsi lány? Csak nem zavarba jöttél a látványomtól?
-Ó, én...-dadogtam, miközben leült mellém az ágyra, majd egyre közelebb jött hozzám. Még mindig az az egyetlen törülköző volt rajta, én meg majd megőrültem ennek a gondolatától. Hirtelen az arcomhoz hajolt, és apró csókot nyomott a számra.
Többet nem is számított már a józan ész, de szerintem nála sem. Azt hiszem, felrobbant bennem valami olyan, amit eddig sosem éreztem. Mindketten zihálva vettük a levegőt, miközben csak csókoltuk egymást. Aztán megéreztem a hátam mögött a párnákat, és az ágyat, majd Zoli kezeit a derekamnál.
Egy pillanatra megdermedtem a tudattól, hogy mit fogunk megtenni most, és emiatt Zoli elhajolt tőlem. Aggódóan nézett a szemembe, és most megfigyelhettem, hogy mennyire vált sötétté a szeme a vágytól.
-Figyelj, nem kell megtennünk, ha te...-szólt, de elhallgattattam.
Azt hiszem, a többi már ránk tartozik. Annyi biztos, hogy óvatos és gyengéd volt. Nem siettünk, nem zavartak meg minket, csak ketten voltunk. Az ajtókon túli világ már rég aludt, mikor mi még a plafont bámulva beszélgettünk, és nevettünk. Nem is tudom, ismerkedtünk egymással, pontosabban azzal a három évvel, amit külön töltöttünk.
Nagy előrelépés volt az életünkben, amit megtettünk, de azt hiszem a kapcsolatunk elég erős volt ehhez. Viszont jobban kötődtem hozzám, mint eddig bármikor. Egy pillanatra se lettem volna hajlandó elengedni, és Zoli mozdulataiból ítélve azt hiszem, ezzel ő is így volt. A kötelék, az a szál közöttünk egyre szorosabb lett, már nem olyan vékony volt, mint egy cérnaszál, ami könnyen elszakad. Sokkal erősebben kötődtünk egymáshoz, mint eddig valaha.
Az életünk azon az éjszakán megváltozott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése